2p

A Magyar Nemzeti Bank 2021-ben is 250 milliárd forint osztalékbefizetéssel segíti a költségvetést és a járványügyi védekezést.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-hez hasonlóan 2020-ban is kiemelkedő, 255,4 milliárd forint nyereséget ért el. Az Igazgatóság április 23-i döntése értelmében a nyereségből a jegybank - megegyezően a 2020-as befizetéssel - 250 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe. Az MNB a gazdasági szereplők széles köre számára forrást biztosító, célzott programokon túl ezzel a többletforrással is hozzájárul a koronavírus-járvány következtében kialakult válság kezeléséhez és a gazdaság sikeres újraindításához - közölte a jegybank.

A bank 2020. évi nyeresége 255,4 milliárd forint volt. A jegybanki eredmény 2013 óta folyamatosan pozitív és az elmúlt évben a 2019. évi kimagasló szint közelében alakult. Az MNB igazgatósága a nemzetgazdasági érdekeket és a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék szintjét figyelembe véve arról döntött, hogy a jegybank a 2020. évi nyereségének csaknem teljes egészét - 250 milliárd forintot - osztalékként befizeti a költségvetésbe.

Az MNB a koronavírus járvány 2020 év eleji megjelenése óta célzott programjaival a gazdasági szereplők széles köre számára biztosít forrást, fenntartva a pénzügyi stabilitást és folyamatosan segítve a válságkezelést. A jegybanki programokon keresztül 2020-ban mintegy 5900 milliárd forintnyi többletforrás jelent meg a magyar gazdaságban. Ez az idei évben - az aktuális, 250 milliárd forintos osztalékbefizetésről szóló döntést is figyelembevéve - további 2175 milliárd forinttal emelkedett. Ezzel a nemzetközi összevetésben is - a GDP arányában - az egyik legtöbb forrást biztosította a koronavírus-járvány következtében kialakult válság kezelése és a gazdaság sikeres újraindítása érdekében.

2013 óta a jegybank immáron negyedik alkalommal döntött osztalékfizetésről a 2015. évi és 2018. évi eredményéből történő 50-50 milliárd forintos, illetve a 2019. évi eredményből történő 250 milliárd forintos befizetést követően, így az elmúlt években összesen 600 milliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe - közölte a jegybank.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!