4p

Tavaly áprilisi elindítása óta több mint 31 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. A 2 044 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.

Az elhúzódó járványhelyzet kedvezőtlen gazdasági hatásaira és a vállalkozások részéről tapasztalt jelentős igényre tekintettel a Monetáris Tanács az NHP Hajrá keretösszegének 500 milliárddal forinttal, 3 000 milliárd forintra történő megemeléséről döntött. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013 óta mintegy 70 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította. A negyedik alkalommal átadásra kerülő NHP Hajrá Kiválósági Díjat az elmúlt negyedévben nyújtott kiemelkedő aktivitásáért az OTP Bank vehette át - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)

Az MNB 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak. A konstrukció iránt az indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik: 2021 március végéig 2 044 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, több mint 31 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan.

Az elhúzódó járványhelyzet kedvezőtlen gazdasági hatásait és a konstrukció iránt, a kkv-k részéről jelentkező számottevő finanszírozási igényt figyelembe véve a Monetáris Tanács az NHP Hajrá keretösszegének 3 000 milliárd forintra történő megemeléséről döntött. Az MNB a gazdasági helyreállítás során kiemelt fontosságúnak tartja a kkv-k folyamatos működéséhez és beruházásaik megvalósításához szükséges források biztosítását. Az 500 milliárd forinttal megemelt keretösszegnek köszönhetően a program még több vállalkozás működését, korszerűsítését és növekedését tudja segíteni.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében eddig megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 57 százaléka forgóeszközhitel, 12 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Az NHP Hajrá sikerességéhez támogató bankrendszer is szükséges, ezért az MNB 2020 júliusában megalapította a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díjat, mellyel negyedévente elismeri a forráskihelyezésben legaktívabb hitelintézet teljesítményét. Az elmúlt negyedév kihelyezései alapján az elismerést az OTP Bank érdemelte ki, a díjat Wolf László vezérigazgató-helyettes vehette át Dr. Patai Mihály alelnöktől.

Az MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, ezzel jelentős hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogramban, annak 2013-as indulása óta, mintegy 70 ezer vállalkozás jutott forráshoz 5 400 milliárd forintot meghaladó összegben. A program az MNB becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!