3p

A GfK komplex fogyasztói bizalom indexe enyhén emelkedett az idei első negyedévben, a fogyasztói várakozások pedig 2011 márciusa óta nem voltak ilyen magasan Magyarországon, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a megkérdezettek optimisták mind a saját anyagi, mind pedig az ország gazdasági helyzetének megítélésében.

A GfK csütörtöki közleménye szerint a komplex fogyasztói bizalom indexe 3 pontnyit emelkedett az év első negyedében és értéke márciusban 173,9 pontot ért el. A fogyasztói várakozások index (FVI) értékében is emelkedés figyelhető meg 2014 első negyedévében, miután értéke 6 pontos növekedést követően 206,8 pontot ért el. A komplex mutatószám másik összetevője, a vásárlási hajlandóság index értéke mintegy 1 pontos mérséklődéssel jelenleg 137,6 ponton áll.

"Már megszokhattuk, hogy a választások előtt erősen megnő a fogyasztói bizalom. Ez történik most is, bár hozzá kell tennem, hogy most már egy öt negyedéven keresztül tartó trend rajzolódik ki előttünk - mondta el Kozák Ákos, a GfK igazgatója a közlemény szerint.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedésekben 2014 márciusában nem következett be mérhető változás az előző negyedévhez képest: a megkérdezettek 29 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére, míg tavaly decemberben 32 százalék vélekedett így.

Az inflációs várakozások is hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben, mert a lakosság túlnyomó része (64 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók a megelőző negyedévben mérttel azonos mértékű, azaz átlagosan 5 százalékos növekedésre számítanak a következő egy évben.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra sem javultak: minden második megkérdezett (50 százalék) számít az inflációtól elmaradó mértékű növekedésre, ők tehát a reáljövedelmük csökkenését vetítik előre - hívja fel a figyelmet a GfK.

A hitelfelvételi kedv, illetve annak hiánya változatlan: a lakosság 27 százaléka tartja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre (szemben a 2013 decemberében mért 26 százalékkal), 65 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt (a decemberi 64 százalékhoz képest). Ennek okaként a lakosság egyharmada a hitelkamatok várható növekedését, míg további 36 százalékuk azok változatlanságát jelölte meg az elkövetkező 12 hónapban.

A megtakarításokról alkotott véleményekben sem állt be lényegi változás az előző negyedévhez képest, bár mérséklődött a bizonytalanok aránya: 40 százalékról 34 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik bizonytalanok megtakarításaik egy korábban tervezett vásárlásra való felhasználását illetően, míg 18 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Változatlan maradt a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya is: a tavaly decemberi 54 százalék után most 55 százalékot ér el arányuk. A lakosság 45 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, míg lakása eladására a körülményeket mindössze a megkérdezettek hat százaléka tartja érdemesnek. Az adatfelvétel március elején történt, 500 fős reprezentatív minta alapján.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!