2p

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, a befektetők a munkaerőpiaci adatok mellett a beruházások második negyedéves és az ipari termelői árak júliusi alakulására figyelhetnek.

Kedden publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a május-júliusi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat. Április-júniusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt, 142 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén.

Ők a legjobban kereső celebek

Szerdán közli a KSH a második negyedéves beruházási adatokat. Az első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,4 százalékkal mérséklődtek. A visszaesést elsősorban az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződésével indokolta a KSH, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette nagyobb mértékben. Elemzők szerint nem volt meglepetés a beruházások első negyedévi visszaesése, az építőipar 27,6 százalékos visszaesése és a 0,9 százalékos éves növekedést jelző GDP-adat már előre sejteni engedte azt.

Ugyancsak szerdán publikálja a júliusi ipari termelői árakat a statisztikai hivatal. Júniusban átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak, ezen belül a belföldi értékesítésnél 4 százalékkal, az exportban 1,9 százalékkal mérséklődtek árak az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első fél évben a belföldi értékesítés árszintje 4,4, az exportértékesítésé 0,6 százalékkal csökkent, így az ipari termelői árak összességében 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak 2015 első fél évéhez képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!