3p

A legolcsóbb vállalkozói ajánlatra sem elég a rendelkezésre álló forrás, ezért eredménytelen lett a beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás. A tragikomédia folytatódik.

Korábban már mi is beszámoltunk arról, ami a Bozsik Stadion körül zajlik. Az egész történet akkor lett már végletekig kínos, amikor a közbeszerzési eljáráson az ajánlattételi határidőt ötödjére is módosította az ajánlatkérő, a Nemzeti Sportközpontok. Miközben lassan már az utolsó harmadosztályú, vagy netán megyei bajnokságban játszó csapat is megkapja a maga kis tiptop arénáját, a tavalyi NBI győztese a legfrissebb információk szerint tovább várhat a stadionjára.

Eredetileg február 6-ig várták az ajánlatokat, a sokadik módosítás után július 12. a végső ajánlattételi határidő. Az eljárást lefolytatták, amit végül eredménytelennek nyilvánítottak az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint.

Az indoklásban homályosan "egyéb okot" nevesítenek, majd a közbeszerzési törvény egy paragrafusára utalnak vissza, melyből kiderült mi volt a pontos indok.

"A rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatott tett ajánlattevővel".

Igy kellene kinéznie egyszer, ha készen lesz

Mindez azt jelenti, hogy a meglévő 4,98 milliárd forint (+5 százalék tartalékkeret, vagyis összesen 5,2 milliárd) kevés volt ahhoz, amit kitaláltak a Bozsiknak. Itt lehet tippelni, hogy vajon mennyi plusz pénzt fog kapni a stadion az államtól? Persze kérdés az is, hogy az ajánlattevők mennyivel "árazták túl" a projektet és az eljárás következő, tárgyalásos szakaszában mennyit sikerül majd lealkudni.

A munkára egyébként nem jelentkeztek túl sokan, azok viszont nem szolgáltak meglepetéssel, hiszen a stadionépítéses projektekben jeleskedő, kormányközeli cégek vitték volna el a munkát:

  • a Penta Industry Kft.,
  • valamint közösen pályázott a Pharos '95 Kft. (a paksi stadiont is ő építi) és a West Hungária Bau Kft. 

A stadion maga egyébként 8200 néző befogadására alkalmas, "vandálbiztos ülőhelyekkel" rendelkező, UEFA 4. kategóriájú létesítményben a döntők kivételével bármilyen Bajnokok Ligája- és Európa-Liga-mérkőzésnek otthont adhat - írta korábbi megkeresésünkre az NSK. A háromszintes létesítményben helyet kap többek között a sajtó részére kialakítandó mixed-zone, egy média-konferencia központ, doppingvizsgáló, sky-boxok, a második emeleten 400 négyzetméteres rendezvénytér, több mint ezer fő befogadására alkalmas családi lelátó is helyet kap a stadionban.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!