1p

A jövő évi adócsökkentés irányának csak néhány elemében körvonalazódik egyetértés az MSZP-n belül - tudta meg a Világgazdaság.

Ezek között első helyen szerepel a nemrég bevezetett négyszázalékos különadó két év alatti kivezetése, a másodikon pedig az egy-két év alatt elérendő ötszázalékos általános tb-járulék-csökkentés - egyszázalékos mérséklés már 70-80 milliárd forintos bevételkiesést jelent a büdzsének -, ezzel elvetették a korábban meghirdetett célzott csökkentést.

Szóba került a Start Plusz kártya bevezetése, amely a hátrányos helyzetű kistérségekben jelentene járulékmentességet meghatározott ideig azon foglalkoztatóknak, akik munkanélkülieknek biztosítanak álláslehetőséget. E lépések forrása azonban még kétséges, hiszen az MSZP továbbra sem mozdult el a holtpontról, vagyis az adó- és járulékcsokkentés fejében nem akar megsérteni egyetlen újabb társadalmi csoportot sem. Ezért első körben elvetették az áfaemelés lehetőségét is - számol be a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!