Egyre későbbre tolódik a minisztériumok költözése a Várba. A mai kormányinfón kérdésünkre Lázár János elismerte, hogy a munkálatok lassan haladnak, mert az örökségvédelmi kötelezettségeknek eleget kell tenni. Például a Szentháromság téri épületnél, ahová a Nemzetgazdasági Minisztérium költözik majd, a homlokzatot az eredeti állapotban kell helyreállítani, s a munkát nehezíti, hogy ez a jelenlegi homlokzat teljes visszabontását igényli.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint évtizedes elmaradásban van a Vár rekonstrukciója, amire elég időt kell fordítani. Abban biztos, hogy a Várban lévő épületek hasznosításakor leginkább az államigazgatási, közigazgatási célok jöhetnek szóba, más funkciók oda telepítése kevésbé lenne ésszerű.
A szavaiból az derült ki, hogy jó eséllyel a 2018 végi határidőt sem tudják tartani a belügy, a gazdasági tárca, valamint a Miniszterelnökség átköltözésére, arra 2019-2020-ban kerülhet sor. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
a portálunknak adott interjúban már megemlítette, hogy mindennek passzolnia kell ahhoz, hogy 2018 végén felköltözhessenek a Várba. Korábban az
mfor írt először arról, hogy kétséges a jövő év végi határidő betartása.
Baka F. Zoltán
mfor.hu