2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az élelmiszerek ára márciusban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, de az egyes termékek szintjén komoly eltérés mutatkozik.

Ahogy azt pár nappal korábban a fogyasztásról szóló cikkünkben már megállapítottuk: a szegényebb családok nem csak kevesebbet, de alig fogyasztanak egészségesebb élelmiszert. Ez az idei inflációs adatok szerint tovább erősödik majd, legalábbis az év első negyedében biztosan. Van ennek ugyanakkor pozitív hozadéka is, hiszen azoknál a családoknál, ahol az a leginkább égető kérdés, hogy egyáltalán kerül-e valami táplálék az asztalra, ott kedvezőnek mondható az alapvető élelmiszerek árának csökkenése.

Ha a márciusi fogyasztói árak alakulását nézzük éves bázison (ezzel kiszűrve azt a szezonális hatást, amely például a gyümölcs és zöldségféléknél természetes), akkor kiderül, hogy olyan élelmiszerek lettek jóval olcsóbbak, mint a burgonya, a cukor, a sertészsír, a vaj és vajkrém, a gabonafélék és az édességek, az étkezési szalonna, vagy a csokoládé és a kakaó. Vannak ugyanakkor kivételek is már ami az egészséges étkezést illeti: a sajt és a tej, illetve a baromfihús is az olcsóbbá váló élelmiszerek között van. A sajt egyébként külön említést érdemel, hiszen tavaly november előtt az ára komoly mértékben emelkedett, voltak kétszámjegyű drágulások is éves bázison, azóta viszont egyre könnyebb hozzájutni, ami mindenképpen üdvözítő.

A drágulási toplistában olyan termékek vannak, mint a tojás, a friss zöldség, a száraz hüvelyesek, a friss hazai és déligyümölcs, vagy a méz, de drágult valamelyest a hal is. Többet kell fizetni egy eszpresszókávéért, egy sütiért és fagyiért is, bár ez szociális szempontból kevéssé releváns.

Ha már az egészségnél tartunk, mindenképpen meg kell említeni, hogy a tömények a chipsadó idei kiterjesztésének köszönhetően 8,3 százalékkal drágultak márciusban, de cigihez is 2,7 százalékkal magasabb áron jutatunk. A sör és bor viszont 0,9, illetve 2,1 százalékkal olcsóbb.

Márciusban a ruházati cikkek is csak 0,1 százalékkal kerültek kevesebbe, míg a tartós fogyasztási cikkek 0,2-vel. Így márciusra különösen igaz, hogy a rezsicsökkentésnek és az üzemanyagoknak köszönhetjük a 0,6 százalékos deflációt.

Ez látszik is a havi bázisú adatokon, hiszen az életünk 0,6 százalékkal lett drágább februárhoz képest, amelynél magasabb értékre utoljára 2013 januárjában volt példa.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!