2p

Lázár János a csütörtöki kormányinfón az mfor.hu kérdésére elmondta: minden bizonnyal nem lesz jövőre egyszámjegyű az szja. Pedig ez tízezrekben is mérhető pluszpénzt jelenthetett volna a dolgozóknak.

Orbán Viktor miniszterelnök már jó néhány éve bizonyos időközönként kifejezte az egyszámjegyű személyi jövedelemadóra irányuló vágyát, melyre az elmúlt bő egy évben egyre nagyobb esély mutatkozott köszönhetően a fokozatosan egyre jobb állapotba kerülő költségvetésnek. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mfor.hu kérdésére adott válasza azonban hiú ábránddá tette az egyszámjegyű szja-t.

Elmondta ugyanis, hogy

A kormány a múltkori ülésén első olvasatban tárgyalta a jövő évi költségvetési tervezetet, s abban a mostani, tehát 15 százalékos szja-val számolt a beterjesztő Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ez pedig tízezrekről való lemondást jelent a munkavállalók számára. Számításaink szerint egy minimálbéres dolgozó, aki bruttó 127 650 forintért végzi a munkáját, 7659 forinttal vihetett volna többet haza minden egyéb adózási feltétel változatlansága mellett csak a 9 százalékra csökkenő szja-nak köszönhetően.

Ha azonban már egy átlagfizetéshez közeli keresetet nézünk, bruttó 250 ezer forintot, akkor már 15 ezer forint plusz az, amiről le kell mondani. A jelenlegi 166 250 forint helyett ugyanis 181 250-et vihettek volna haza. A bruttó fizetések növekedésével párhuzamosan pedig emelkedik az az összeg is, aminek az egyszázalékos szja elvetésével búcsút kell inteni bizonytalan időre. Bruttó 500 ezernél ez havi 30 ezer forint, bruttó 800 ezernél már 48 ezer, az igazán magaskereset, bruttó egymillió forintnál pedig havi 60 ezer forintról kell lemondani.

Arányaiban nézve jelenleg ez minden bérkategória esetén 9 százalékos nettó bérnövekedést jelentene, ami a mértékét tekintve nagy lépés lenne a bérfelzárkózási folyamatban.

Erről azonban le kell mondani egy bizonytalan időre. Ha viszont a 2018-as választásokat is Orbánék nyerik, a kormányfő eltökéltsége alapján minden esély megvan arra, hogy 2022-ig valamikor egyszámjegyűre csökkentik a személyi jövedelemadó kulcsát.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!