3p

Február 15-ig kell nyilatkozni arról, ha valaki munkáltatói adómegállapítást vagy adóhatósági adómegállapítást (adam) szeretne igénybe venni. Aki egyikre sem tart igényt, annak május 21-éig önállóan kell benyújtania bevallását az adóhatósághoz. Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére nem kötelezett magánszemélyeknek február 15-éig kell szja-bevallásukat elkészíteniük.

Elektronikusan adózunk

Egy tavaly decemberi törvénymódosításnak köszönhetően az idén mégsem szűnt meg a munkáltatói adómegállapítás lehetősége, tehát az adam választására jogosultak továbbra is megkérhetik munkahelyüket szja-bevallásuk elkészítésére. A munkáltató azonban eldöntheti, hogy ezt vállalja-e.

Ha igen, a magánszemély március 20-áig adhatja át az adó megállapításához szükséges igazolásokat, illetve az adókedvezmények érvényesítéséhez, az önkéntes pénztári átutaláshoz szükséges nyilatkozatokat. A munkáltatónak május 21-éig kell elkészítenie az adómegállapítást és arról kiadni az igazolást a magánszemélynek. A munkáltatónak június 11-éig, elektronikus úton kell továbbítania az adómegállapítást az adóhatósághoz, a munkavállalóval pedig a legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb június 20-áig el kell számolnia.

Ha a munkáltató nem vállalja az adómegállapítást, az adózó kérésére köteles közreműködni az adamra vonatkozó nyilatkozat továbbításában, amit március 12-éig, elektronikus űrlapon kell megtennie. Ha valakinek egyidejűleg több munkáltatója is van, nyilatkozatát annak adhatja át, aki a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett.

Nem mindenki kérhet adamot

Az adamot kérő nyilatkozatot február 15-éig közvetlenül az adóhatósághoz is be lehet nyújtani. Aki az okmányirodában regisztráltatta magát, az internetes program segítségével kitöltött nyilatkozatot elektronikus úton is benyújthatja. Az APEH május 21-éig postázza az elkészített adóbevallást a magánszemély részére. Az adóhatóság által megállapított adókülönbözetet június 20-áig kell megfizetni, s eddig az időpontig utalja ki az adóhatóság is a visszatérítendő adót (nyugdíjjárulékot).

Az adam választásának ugyanakkor számos kizáró oka van. Így nem kérhet például adóhatósági adómegállapítást az, aki az adóévben olyan adóköteles társadalombiztosítási ellátást (táppénzt, gyed-et stb.) kapott, amelyet nem a munkáltatója, hanem az OEP valamely kirendeltsége folyósított, vagy aki az adóévben adóköteles munkanélküli ellátást kapott. Kizárták az adamból azokat is, akik felsőoktatási tandíj vagy számítógép vásárlására tekintettel adókedvezményt kívánnak érvényesíteni, nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat alapján adójuk átutalásáról kívánnak rendelkezni, vagy olyan bevételt is szereztek, amelyre az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást választották.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!