2p

Szombathelyen nem tervezik a helyi adóbevételek csökkentését, a befektetéseket újabb ipari parki területek bővítésével kívánják ösztönözni - mondta az MTI érdeklődésére Németh Kálmán, a város szabaddemokrata alpolgármestere.

"A helyi adóból származó évi ötmilliárd forintnyi bevétel szükséges ahhoz, hogy a város 23 milliárd forintos költségvetésével a működőképességet meg tudjuk őrizni" – mondta az alpolgármester.

Hozzátette: az alacsony költségvetési finanszírozás miatt Szombathely az iparűzési adóból befolyt összegeket évek óta a működésre kénytelen felhasználni a fejlesztések finanszírozása helyett.

Németh Kálmán elmondta: az önkormányzat egy második szombathelyi ipari park létesítésére nemrég vásárolt meg 1,2 milliárd forintért egy 20 hektáros területet és a szombathelyi repülőtér melletti, volt katonai gyakorlótér területén további 600 hektár megvásárlását tervezik a Honvédelmi Minisztériumtól, a szomszédos Söpte község önkormányzatával közösen.

Az alpolgármester hangsúlyozta: a jelenlegi uniós adójogszabályok ma már nem engedik meg, hogy egy-egy vállalkozásnak az iparűzési adóból engedményeket tegyenek, nem alkalmazhatnak semmiféle diszkriminációt. A vállalkozások Szombathelyen jelenleg iparűzési adójuk két százalékát címkézhetik különböző általuk megjelölt, sport, kulturális, vagy oktatási célokra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!