2p

A Daimler a Renualt-Nissan csoporttal közös autógyár létesítését tervezi, az új üzemet Kelet-Európában építhetik fel - írta csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD).

A német üzleti lap szerint a német és a francia-japán társaság együttműködéséről várhatóan az év végéig hoznak döntést. A lap kiemelte, hogy mindkét félnek vannak tapasztalatai Kelet-Európában, hiszen a Daimler Kecskeméten, a Nissan pedig Szentpéterváron üzemeltet autógyárat.

Az együttműködés eredménye egy kisméretű Mercedes terepjáró és a Nissan prémium márkája, az Infiniti egy új modellje lehet. A közös üzemben a tervek szerint 2016-ban kezdődhet a termelés.

A Daimler eddig csak a saját üzemeiben gyártott személygépkocsikat. A váltást a takarékoskodási kényszer indokolja. Az eladott kocsik száma alapján ugyan úgy tűnik, hogy jól megy az üzlet, de a gyártmányonkénti nyereséget tekintve a Daimler elmarad a BMW és az Audi mögött - írta az FTD.

A lap szerint a Daimler vezetésében többen ellenzik a tervet, mert úgy vélik, hogy az együttműködés a francia-japán csoporttal nem tesz jót a német márka tekintélyének.

A társaság nem kommentálta az FTD értesülését. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke és Carlos Ghosn, a Renault-Nissan elnök-vezérigazgatója várhatóan szeptember végén, a párizsi autószalonon közöl részleteket a közös tervekről - írta a német lap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!