2p

Az eddigi jogszabály-módosítások után 2006-ban 200 ezerrel, 1,2 millióra csökkent a minimálbéresek száma, és ezzel is szélesebbé vált az adóbázis - mondta Veres János pénzügyminiszter a Napi Gazdaság csütörtöki adókonferenciáján.

Személyi jövedelemadót tavaly 400 ezerrel többen, 3,4 millióan fizettek, míg a cégek közül 10 ezerrel kevesebben, 107 ezren voltak veszteségesek. A miniszter jelezte, hogy a 10 százalék feletti költségvetési hiány három százalékra csökkentése növekedési veszteséggel jár. Idén és jövőre a növekedés ezért három százalék alatt marad, de 2009-től meghaladja a négy százalékot. Az alacsonyabb növekedéssel tehát kalkulált a kormány, de az agrárárak drasztikus emelkedésével és a 100 dollár feletti olajárral nem lehetett számolni.

Az adóváltozások jövőre tovább szélesítik az adó- és járulékalapot és egyes szabályok is egyszerűsödnek. A 2009-től tervezett adóstruktúra változásokról nem ismertetett részleteket a pénzügyminiszter, mivel ezekről 2008. január végéig állapodik meg a két kormánypárt.

Az ingatlanadóval kapcsolatban elmondta a miniszter, hogy az nem alkalmas az önkormányzatok által beszedett évi 400 milliárd forintnyi iparűzési adó kiváltására. Veres János a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy az ingatlanadóból 60 milliárd forint körüli bevételhez juthatnak az önkormányzatok. Az ingatlanadó bevezetéséhez nem fog az állam tízmilliárdokat elkölteni az egyedi becslésekre, így a mai ingatlan-nyilvántartás (regiszter) nem egészül ki az ingatlan értékére vonatkozó adattal.

A 2009-től megvalósuló adóstruktúra-változásokról rendezett kerekasztal beszélgetésen László Csaba, a KPMG partnere úgy vélte, hogy idáig ezekről semmi sem szivárgott ki, így vagy nagy titokban készül, vagy még nincs is minek kiszivárognia. László Csaba javasolta, hogy kerüljön be a járulékrendszerbe egy magas plafon, amely felett nem kell tb-járulékot fizetni. Ennek hatására a "kisíbolt" és a tőkejövedelemmé transzformált személyes jövedelmek visszajönnének a legális szférába. Az egykulcsos adóról szakmai vitát javasolt.

Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója a 2009-től esedékes adóváltozásokkal kapcsolatosan a jelenlegi 50 adónem csökkentését javasolta. Véleménye szerint nem az szja-, vagy éppen áfa-törvény a bonyolult, hanem a sok kis adót kellene kiiktatni a rendszerből.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!