1p

A tegnap késő este megjelent Magyar Közlöny szerint mától már nem veszélyhelyzet, hanem járványügyi készültség van érvényben Magyarországon.

A kormány döntése értelmében továbbra is marad a kötelező maszkviselés a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, míg az éttermek belső terében a dolgozóknak kötelező eltakarniuk az arcokat.

A megjelent határozat szerint lehet újra nagyobb rendezvényeket is tartani abban az esetben, hogyha a résztvevők száma a dolgozókkal együtt egy időben nem haladja meg az 500 főt.

Az Origo értesülései szerint a kormány döntött szerdai ülésén a korlátozás eltörléséről. Ugyan a megjelent dokumentum nem rendelkezik az idősek vásárlási sávjáról, az MTI értelmezése szerint valószínűsíthető, hogy a korlátozás megszűnik, azaz így 9 és 12 óra közt már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!