TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
mfor.hu

Megjelent a még március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet végéről is rendelkező Magyar Közlöny.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat szerint a kormány „az az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a  magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzetet” megszünteti. A rendelet tegnap éjszaka jelent meg, így június 18-tól már hatályos.

A kormány június 16-án szavazta meg a veszélyhelyzet eltörléséről szóló előterjesztést, ám azt már ekkor jelezték, hogy egyes járványügyi intézkedések fenntartását a koronavírus-járvány második szakaszába érve továbbra is szükségesnek tartják, így a parlament ezzel párhuzamosan elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is. A megjelent zöme a különböző intézkedések határidejét igazítja a veszélyhelyzet megszűnéséhez.

A készültség marad

A veszélyhelyzetnek tehát vége, de ez nem jelenti azt, hogy a koronavírus miatti intézkedéseknek is annyi, hiszen szinten a mai naptól a kormány az ország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezetett be, amely fenntartásának szükségességét három havonta felülvizsgálják. A rendelet december 18-án hatályát veszti.

Jöhetnek a külföldiek

Az eddig érvényben lévő utazási korlátozásokat is nagyrészt eltörli a kormány, a rendelet alapján már minden EU-s és EGT-tagállam állampolgárai, és a magyarok állampolgársággal nem rendelkező hozzátartozói is beléphetnek az ország területére. A kormányhatározatokban az is kiderül, hogy Szerbiából már nemcsak a korlátozott idősávokban lehet belépni Magyarországra, ám Ukrajnával szemben ez az intézkedés továbbra is fennmarad.

Milyen változásokat hozott az elmúlt három hónap Magyarországon? Részletek cikkünkben.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.