3p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még októberben szabott ki 11 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek Vegyipari Zrt-re és vállalkozáscsoportjára kartellezés miatt. A rekordösszegű bírság haladéktalan befizetését csak az akadályozhatja meg, ha a bíróság kimondaná az azonnali jogvédelmet, de ezt a napokban elutasította elsőfokú ítéletében a törvényszék.

A Bige László érdekeltségébe tartozó csoportnak az azonnali jogvédelem elutasítását követően sem kell még fizetnie, mert az ítélet nem jogerős. Fellebbezhet az üzletember. Most közleményében jelezte, hogy meg is teszi.

Nem kartelleztem. (Fotó: Nirogénművek Zrt.)
Nem kartelleztem. (Fotó: Nirogénművek Zrt.)

A Nitrogénművek megerősíti, hogy az azonnali jogvédelmi igényének elsőfokú elutasításával szemben élni fog a fellebbezés jogával, mindezt teszi annak érdekében, hogy minden tőle telhetőt elkövessen a folyamatos termelésének fenntartása érdekében. A bírság összege a vállalatcsoport számláin rendelkezésre áll, ugyanakkor a rendkívüli energiapiaci helyzet olyan szintű kockázatokat jelent az iparágban, aminek kezelésére a vállalat nem készülhetett fel előre és minden forrásra szüksége van a megnövekedett költségeinek finanszírozásához. „Vállalhatatlannak tartjuk egy vitássá tett jogviszonyban, egy ilyen mértékű összeg befizetésével kockáztatni működésünket és akár visszafordíthatatlan hátrányt okozni vállalatunknak, így a fellebbezés jogával nem élni felelőtlenség lenne részünkről”.

Közben folyik egy másik per is, hiszen Bige László szerint semmiféle kartellezés részükről nem történt, ezért bíróságon támadták meg a GVH döntését. Ennek a jogi procedúrának viszont nincs halasztó hatálya, vagyis azonnal fizetnie kellene a magyar „műtrágyakirálynak”. Ráadásul a GVH ellen indított per évekig is eltarthat. Ezért van nagy jelentősége a vállalatcsoport szempontjából az azonnali jogvédelem kérdésének.

A Bige-csoport számára a 11 milliárdos bírság egyébként is a legrosszabb pillanatban érkezhetett, hiszen az energiaárak elszabadulása őket rendkívül erőteljesen érinti. Ennek hátteréről is beszámolnak közleményükben.

Az elszabadult energiaárak a lakosságot nem sújtják, de Magyarország legnagyobb ipari földgáz fogyasztóját rendkívüli szinten, ugyanis a földgázt nem energiahordozóként, hanem alapanyagként hasznosítja. A jelenlegi piaci helyzetre nem lehetett előre felkészülni, a több mint tízszeresére emelkedett földgázárak soha nem látott helyzetet teremtettek az európai műtrágyapiacon, mely iparágat elsőként érintett a kialakult helyzet, ami az iparág sajátosságaiból adódik. A folyamatos 365 napos termeléssel szemben egy erősen szezonális értékesítés áll, ahol a műtrágya ára nem fixálható, ugyanis az heti szinten folyamatosan változik az adott piaci helyzetnek megfelelően. A kormányzati kommunikáció eredményeként, az olcsóbb terméket remélő gazdák most pórul járhattak, hiszen az elmúlt hetekben az energiapiaci krízis tovább fokozódott, további gyárleállásokat eredményezve a régióban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!