2p

Változik a légitársaságok és a gyógyszergyártók különadója is, igazítottak a "csipszadón" is.

A tegnap este megjelent Magyar Közlönyben rendeletben módosította a kormány a tavaly nyáron hozott, az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) kormányrendeletet.

Sokat változik a légitársaságokat érintő különadó szabályozása, amelyet már nem az utasszám alapján, hanem a károsanyagkibocsátás alapján kell fizetni. Így azt sem lehet egyértelműen kimondani, hogy nő vagy csökken az adó, ugyanis az ülésenként 10,50 kilogramm szén-dioxidot kibocsátó repülőgépek esetén csökken, míg a 17,50 feletti értékkel rendelkező gépek esetében nő az adó mértéke.

A korábbi 2700 forintról 10,50 kilogramm kibocsátás alatt 1600 forintra csökken az utasonként fizetett adó, 10,50 és 17,50 között marad a 3900 forint, míg 17,50 kilogramm felett 5100-ról 6200 forintra nő a fizetendeő "hozzájárulás" az európai célállomások esetében.

Az Európán kívüli úticélok esetében hasonló rendszert alakítanak ki, itt a 6800 forintos értékhez képest változik az adó a legalacsonyabb kategóriában 3900 forintra, a legmagasabb kategóriában pedig 12700 helyett 15600 forintot kell majd fizetni utasonként (a köztes kategóriában marad a 9750 forintos érték).

Ugyanebben a rendeletben változtattak a gyógyszergyártókra kivetett különadón is, ez alapján a gyógyszergyártó mentesülhet az adó alól, amennyiben a gyógyszeralapanyag-gyártás és a gyógyszerkészítmény gyártása TEÁOR-kódú tevékenységből származó összesített nettó árbevétele nem haladja meg a teljes nettó árbevétele 33,33 százalékát.

A népegészségügyi termékadó (közismert nevén csipszadó) tekintetében is némi enyhítést tartalmaz a rendelet. E szerint mentesül a népegészségügyi termékadó alól annak a terméknek az értékesítése, amelyet a vevő bizonyos feltételek mellett torvábbértékesít, vagy az áfatörvény egyes passzusainak megfelelő termék előállításához használ fel, illetve ha olyan saját terméket előállításához használja fel, amely után megfizeti a termékadót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!