2p

Valaki tartozik neki 54 millió forinttal, ám befektetési jegyben 33 millió forintnyi megtakarítása van, 13 milliót pedig állampapírban tart. 

Bár lapunk már júliusban rápillantott az új igazságügyi miniszter, Tuzson Bence január 30-án leadott vagyonnyilatkozatára, sőt, Varga Judit távozó igazságügyi miniszter vagyonával is összevetettük. Most a kormány mégis kitette a dokumentumot, amely természetesen megegyezik Tuzson év eleji, még országgyűlési képviselőként leadott nyilatkozatával. Ahogy akkor, úgy most is, a miniszter jelentős vagyonról számol be.

Tuzson a nyilatkozat szerint három ingatlannal rendelkezik, ebből kettő Mátraszentimrén, egy pedig Tihanyban található. A mátraszentimrei ingatlanok közül az egyik egy telek, aminek egyedüli tulajdonosa, a másik egy üdülő, aminek csak egy kisebb része az övé. A tihanyi, 112 négyzetméteres hétvégi háznak felerészben tulajdonosa, ehhez van 1549 négyzetméter telek is.

Eddig is elérhető volt az új igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozata, de most ismét felhívták rá a figyelmet. Fotó: MTI
Eddig is elérhető volt az új igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozata, de most ismét felhívták rá a figyelmet. Fotó: MTI

Befektetési jegyben 33 millió forintnyi megtakarítása van, részvényekben 17820 forintja van és 13 milliót tart állampapírban.

A miniszter 5,1 millió forintnyi készpénzt tudhat magáénak, viszont van 5,5 millió forintnyi tartozása. Ezentúl forintban 7 milliós, devizában pedig 5 milliós összeghez tud bármikor hozzányúlni, ráadásul 54 milliónyi forinttal tartoznak neki.

Állandó jövedelme származott az országgyűlési képviselői státuszból és a Miniszterelnöki Kabinetirodában végzett államtitkári munkájából, díjazás nélküli tagsága pedig a Magyar Műugró Szakszövetségben van. De gazdasági érdekeltségei is vannak: Beta Consulting Kft., Tuzson Kft., Lessenga Kft., vagyis három is. A Tuzson Kft.-ben 96 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik, de fizetést nem vesz fel.

A nyilatkozat szerint gyermekei önálló vagyonnal nem rendelkeznek. Nagy értékű ingóságokkal, gépjárművekkel, vízi vagy légi járművekkel, védett műalkotással nem rendelkezik, és védett gyűjteménye sincs Tuzson Bencének.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!