A szenátusi és a képviselőházi választásokon is magabiztos győzelmet aratott a Demokrata Párt az Egyesült Államok úgynevezett félidős választásán. A kongresszus új tagjai két hónappal a voksolást követően, januárban lépnek hivatalba. (Az eredményekről és a politikai hatásokról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár cikkében is részletesen olvashatnak.)
„Az európai gazdaság számára a legfontosabb kérdés az energiaárak alakulása. A választási eredmény hatására az olajárban minimális árcsökkenést láthatunk: szerda délután a Brent hordónkénti ára 100,7 dolláron áll” – mondta az Mfornak Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. Az árfolyam kedden délelőtt még 107 dollár közelében volt.
Az európai földgáz ára ennél is nagyobb arányban esett vissza: míg kedden délelőtt 98,9 euró volt megawattóránként, szerda estére 85 euró alá csökkent.
A választási eredmények megjelenése után meredek emelkedésnek indultak az európai zöldenergia-részvények árfolyamai. A dán Örsted papírjainak értéke 8 százalékkal, a Vestas-árfolyam pedig több mint 7 százalékkal emelkedett szerdán. Hasonló, közel 8 százalékos emelkedés történt az ezüst árfolyamánál is.
További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.
A piac eszkalációra számít a Közel-Keleten
Az Egyesült Államok elnöke egyben a hadsereg főparancsnoka, tehát az ő hatásköre a külföldre – például Ukrajnába – irányuló pénzügyi és katonai segítség is: a kongresszus ugyan dönthet az összegről, annak elköltése már az államfőre tartozik. Az elnök a kongresszus bármelyik döntését megvétózhatja, amelyet így már csak a szenátus és a képviselőház kétharmados többségével lehet hatályba léptetni. Kétharmados többsége a szenátusban a nagy győzelem ellenére sem lesz a demokratáknak, tehát a Republikánus Pártból több szenátornak is szembe kellene fordulnia Donald Trumppal ahhoz, hogy érdemi fordulat történjen az amerikai külpolitikában.
„A külpolitika elnöki feladat: ebben nagy Trump mozgástere, de a demokraták azt ígérték, hogy a fő célkitűzésük az iráni háború lezárása lesz. A választások utáni időszakra ugyanakkor a piac a háború egy lehetséges nagyobb eszkalációját árazta” – mondta Regős.
A kereskedelempolitika szintén elnöki hatáskör: a K&H vezető makrogazdasági elemzője ennek megfelelően
nem számít a vámok csökkentésére a következő két évben.
Németh Dávid az Mfornak elmondta: Trump inkább a külpolitikára összpontosít majd ebben az időszakban. Úgy látja, a demokrata többségű szenátus és képviselőház számára fontos cél lesz, hogy az elnök impeachment-eljárását elindítsák (ennek végső célja az elmozdítása a hatalomból), emellett pedig Trump további iráni hadműveleteinek finanszírozását is megakadályozhatják.
Fotó: Facebook / The White House
A kisvárosokban is taroltak a demokraták
Amint arról az Mfor is beszámolt, magyar idő szerint szerda hajnalban már tudni lehetett, hogy a Demokrata Párt a szenátus mindkét kamarájában többséget szerez. A szenátusi választáson olyan republikánus fellegvárakban történt demokrata fordulat, mint Texas, Ohio vagy Észak-Karolina.
A 435 tagú képviselőház esetében fontos tényező, hogy az Egyesült Államok lakosságának több mint fele mindössze kilenc államban él: ennek megfelelően a testület mandátumának több mint felét is ez a kilenc állam adja. A legnagyobb demokrata fordítás Észak-Karolinában történt, ahol a 10-4-es republikánus többségből hasonló arányú demokrata többség lett a választást követően. Pennsylvaniában és Ohióban ennél szűkebb republikánus többséget sikerült megfordítania a demokratáknak, Kaliforniában pedig tovább nőtt a képviselőik fölénye.
A Republikánus Párt összeomlását fokozhatja, hogy
a kilenc legnépesebb állam közül – Texas, Ohio és Georgia fordulatával – már nyolcat demokrata kormányzó irányít.
Az egyetlen népesebb, republikánus vezetésű állam Florida maradt.
A Demokrata Párt sikere mögött részben a kisvárosi szavazók állhatnak: a nagyvárosokban élők jellemzően eddig is a demokrata jelöltet támogatták, ezúttal viszont szélesebb célcsoportot sikerült megszólítaniuk. Az Egyesült Államokban élők kevesebb mint 13 százaléka, mindössze 43,8 millió ember él 500 ezer főnél népesebb városban.

