3p

A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba - jelentette be Alexander De Croo miniszterelnök.

A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárják az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.

A belgákat úgy tűnik nem befolyásolja az európai energiahiány. (Fotó: MTI)
A belgákat úgy tűnik nem befolyásolja az európai energiahiány. (Fotó: MTI)

Alexander De Croo sajtótájékoztatóján közölte: a jelenlegi, hétpárti belga kormánykoalíció döntése értelmében négy éven belül bezárhatják a belgiumi atomerőműveket.

"Olyan megállapodás született, amelyben a biztonság központi jelentőségű. Az általunk választott forgatókönyv biztonságos a vállalatok és hazánk számára is" - fogalmazott a miniszterelnök a La Libre Belgique című, francia nyelvű napilap jelentése szerint.

Közölte ugyanakkor: noha az ország bezárja atomerőműveit, "nem zárja be kapuit az atomenergia új generációi előtt". Belgium legkevesebb 100 millió eurót (mintegy 36 milliárd forintot) fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR). Hangsúlyozta: Belgiumnak meg kell határoznia, hogyan pótolja az energiahiányt. A különféle kapacitások feltárásának célja a hét belgiumi atomerőművi blokk kompenzálása - hangoztatta.

A belga miniszterelnök tájékoztatása szerint a kormány új energiatörvényt tervez elfogadni, amelynek célja a kibocsátássemlegesség elérése, majd megtartása 2050 után is.

A napilap beszámolója szerint végleges döntés március 18-án születhet az atomenergia fokozatos megszüntetéséről 2025-ig, az energiabiztonságért felelős belga ügynökség ugyanis akkor mutatja be az energiabiztonság hosszú távú szavatolásáról szóló jelentését. Az energiaellátás biztosításának egyik kulcsfontosságú feltétele a Brüsszel közelében fekvő vilvoordei gáztüzelésű erőmű üzemelési engedélyének március 15-re tervezett megadása - közölték.

Belgium két atomerőművében hét reaktor működik. A francia tulajdonú Engie áramszolgáltató az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Korábbi tervek szerint a doeli 3-as blokkot 2022-ben, a tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezik végleg leállítani, a többi reaktort pedig 2025-ben kapcsolnák le.

Az erőműveket a francia Engie energiaszolgáltató üzemelteti. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásnak mintegy 40 százalékát biztosítja. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!