3p

Felháborító, hogy a német kormány zöldpárti miniszterei ideológiai vagy politikai okokból blokkolják a paksi bővítést, erre ráadásul semmifajta európai jogalap nincs, nem tiltott a nukleáris együttműködés Oroszországgal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az Európai Bizottság nem akadályozza a paksi atomerőmű bővítését, de a zöldpárti német gazdasági és külügyminiszter igen.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz Roszatom német-francia konzorciummal szerződött a vezérlőrendszer kiépítésére, s miközben a párizsi exporthatóság már megadta a vonatkozó engedélyt, a berlini kormány ezt egyelőre blokkolja.

"A nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskör, az energiabiztonságunk kérdése pedig nemzeti ügy" - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a nukleáris együttműködés nem áll szankciók hatálya alatt.

Az új reaktorépület látványterve. Fotó: paks2.hu
Az új reaktorépület látványterve. Fotó: paks2.hu

"És az elfogadhatatlan, hogy egy európai kormány mindenfajta európai jogszabály híján, ki tudja milyen politikai vagy ideológiai okokból blokkolja egy másik ország saját energiaellátásának biztonsága érdekében szükséges fejlesztéseit" - szögezte le.

Szijjártó Péter az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel folytatott előző napi egyeztetésével kapcsolatban elmondta, hogy Alekszandr Novak megerősítette, hogy a moszkvai kormány számára kiemelt stratégiai jelentősége van a paksi beruházás sikeres végrehajtásának. Illetve aláhúzta, hogy a felek látnak bizonyos pontokat, ahol gyorsítani lehetne a projektet az eljárások egyszerűsítésével, erre azonban szigorúan az európai szabályok keretein belül fog sor kerülni.

A miniszter aláhúzta, hogy a nukleáris energia a magyar villamos energiafogyasztás mintegy harmadát adja, a paksi erőmű bővítéséről pedig kilenc éve kötötték meg a szerződéseket.

A jelenlegi nehéz helyzetben azok az országok lehetnek biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani felhasznált energia jelentős részét, márpedig ez Magyarország esetén kizárólag a nukleáris energiával lehetséges - mutatott rá.

Illetve mélyen ellentétesnek nevezte a nemzeti érdekekkel a magyar-orosz nukleáris együttműködés esetleges ellehetetlenítését, és kiemelte, hogy a kormány nem fog megszavazni semmilyen intézkedést ezen a téren.

"A magyar emberek már bőven megfizették a szomszédban zajló háború árát (...) Nem engedhetjük meg, hogy a mi energiaellátásunk biztonságát bárki kockáztassa" - fogalmazott.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!