2p

Interjút adott a Partizánnak Bige László, házi őrizetben lévő milliárdos, akit 112 milliárd forintos vagyonával a 10. leggazdagabb magyarnak tartottak 2020-ban. Ebben utalt rá, hogy terhelő információi is vannak.

Bige László magyar milliárdos szerint az ellene indított támadás célja, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására és általában is megfosszák vagyonától - idézte a Partizánnak adott interjúját a 24.hu. A milliárdost tavaly decemberben vették őrizetbe, akkor vesztegetéssel gyanúsították meg.

Bige László szerint politikai hátszállel lett Csányi Sándoré a KITE  (fotó: depositphotos)
Bige László szerint politikai hátszállel lett Csányi Sándoré a KITE (fotó: depositphotos)

Az interjúban "jó srácnak" nevezte egyik ellenlábasát, Csányi Sándor OTP-vezért, szerinte nem volt konfliktusuk a bankvezető milliárdossal. Utalt viszont arra, hogy egy másik ügyben, a KITE csoport megszerzésében Csányi csakis „politikai felhatalmazással" járhatott el sikerrel. 

Az ellene folyó eljárások és támadások kapcsán elmondta: ezzel kapcsolatban egyszer kért Orbán Viktortól személyes találkozót pár éve, de a kormányfő nem adott időpontot. „Mivel nem fogadott, ő már döntött” – idézte az üzletembert a portál.

Saját bevallása szerint a NER felől még nem érkezett felvásárlási ajánlat az ő hatalmas cégbirodalmára. Inkább arról van szó, hogy tönkre akarják tenni, majd olcsón kivásárolni. Ezt szerinte egy egész állami gépezet segíti. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy „elég sok eszköz van a kezében, s ha nagyon kell, akkor tudja is használni”. Ezalatt információt és vagyont is értett. Olyan dolgokról rendelkezik dokumentációval, amelyeket nem fél elővenni, ha nagyon muszáj - írta a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!