Sokkal tovább tart és sokkal bonyolultabb a Sberbank felszámolása, mint azt elsőre gondolni lehetett. A magyarországi Sberbank a nemzetközi szankciók által sújtott orosz Sberbanktól érkező negatív hatások miatt lett fizetésképtelen, a végelszámolás pedig 2022 márciusában kezdődött. Jelenleg ott tart a folyamat, hogy a felszámoló a Sberbank kilenc ingatlanára és egy jogi személlyel szembeni követelésére írt ki árverést. A hirdetmény március 13-án jelent meg, maga az árverés március 28-án kezdődik, a kikiáltási ár pedig csaknem 3 milliárd forint.
„Az eladó az ingatlanokat és a követelést kizárólag egységes, oszthatatlan szolgáltatásként kívánja értékesíteni (dolog összesség) azzal, hogy az árverésen résztvevők jogosultak többen egy közös ajánlatot benyújtani az ingatlanokra és a követelésre”
– olvasható a hirdetményben. Tehát a kilenc lakás és a követelés csak csomagban vihető, de nem kell egyvalakinek egyszerre kilenc lakást megvenni, akár többen, összefogva is beadhatnak egy közös ajánlatot. A kikiáltási árból már látszik, hogy nem akárhol fekszenek ezek a sberbankos lakások. A címük: 1125 Budapest, Diós árok 75. Ez a budai hegyvidék, a XII. kerületi Istenhegy, ami szép és drága környék, a négyzetméterárak valahol 1,5-2 millió forint környékén mozognak. A Diós árok annyira zegzugos kis utcácska, hogy még a Google maps kamerás autói sem fordultak be rá.
A lakásokról ugyan nincsen mellékelve fotó, de a házról látható néhány felvétel az elektronikus értékesítési rendszerben is elérhető árverési felhívásban.
Fotó: EÉR
Társasházi lakásokról van szó: 110 négyzetméteres ingatlanokat mintegy 200 millió forintos becsértéken szerepeltetnek az árverési csomagban. A hirdetmény azonban figyelmeztet, hogy a követelés megtérülése bizonytalan – ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy minimális az esély arra, hogy ebből valaha bárki pénzt lát. A követelés összege 3,5 milliárd forint, svájci frank alapon számolva, de 1,2 milliárd forintos becsértéken tartják nyilván. A probléma, hogy egy 2005-ös kölcsönszerződésen alapul, amely már 2012-ben lejárt, az adós pedig egy felszámolás alatt álló ingatlanberuházó társaság. Ez a NYOLCHÁZ Ingatlankezelő Kft., amely Petrás Istvánhoz köthető, és amelynek felszámolása tavaly február óta tart.
A másik orosz hátterű bank, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB), amelyet gyakran orosz kémbankként emlegetnek, ugyan kiköltözött a Duna-parti Lánchíd Palotából, de az épület továbbra is a pénzintézet tulajdonában maradt. A bank változatlanul szerepel az amerikai szankciós listán, miközben a kormány szerint 26 milliárd forintnyi magyar közpénz rekedt náluk, és hónapok óta nincs előrelépés az ügyben. A Moszkvába visszaköltözött bank sem kommunikál érdemben: honlapjukon a legutóbbi nyilvános közlés tavaly májusi, amely lényegében arról szól, hogy tehetetlenek, amíg a korlátozások érvényben vannak.