A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent Lakáspiaci jelentésének megfizethetőségre vonatkozó részei azonban érdekesen árnyalják a kormány kommunikációját. Ezek alapján ugyanis kiderül többek között, hogy országosan a legnagyobb városokat összehasonlítva nem Budapesten a legkevésbé megfizethető a lakhatás — tárja fel a G7.
Az is kiderül továbbá, hogy bár nominálisan, pusztán az árakat nézve igaz, hogy nagy volt a drágulás az elmúlt években, de Budapesten az elmúlt három évben mind a lakásárak, mind a lakbérek megfizethetősége javult, ahogy több más magyar nagyvárosban is.
Debrecenért nem aggódik a kormány
A kormány egyáltalán nem aggódik olyan intenzitással a debreceni lakhatás megfizethetőségéért, mint a fővárosiért, miközben 2014 és 2024 között összesen csak három évben volt rosszabb a budapesti lakásár/jövedelem-mutató, mint a debreceni.
Emellett az is érdekes, hogy 2022-höz képest, amikor az összes régióközpontban a legrosszabb volt a megfizethetőség, minden régióközpontban javulás volt 2024-ig, Székesfehérvár után a legnagyobb mértékben éppen a fővárosban.
Budapesten idén tavalyhoz képest is javult valamennyit a megfizethetőségi mutató, miközben Debrecenben kicsit romlott.