2p

Ezt állította Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A kedden immár 20 százalék fölé ment éves infláció kapcsán Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az ATV-nek azt mondta, hogy az infláció alakulását szeptemberben jelentősen befolyásolta a rezsiköltségek alakulása, de azzal nyugtatgatott, hogy a lakosság 75 százalékának áram- és gázszámlája nem emelkedett. Szerinte

„25 százalék az, aki magasabb rezsiköltséggel fog szembesülni szeptembertől, de ennek is a fele nagyon kicsit fog érezni ebből az emelkedésből. Lényegében az infláció alakulását ez befolyásolta.”

A miniszter megismételte a már unalomig hajtogatott kormánypropagandát, miszerint az energiaárak növekedése „az elhibázott szankciós politika eredménye”. Ugyanakkor Nagy optimista volt azzal kapcsolatban is, hogy míg a nyugat-európai, különösen a német gazdaság recesszióba fog esni, addig Magyarország nem, mert ha szerény mértékben növekedni fog. 

Nagy Márton nem látja sötéten a helyzetet. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Nagy Márton nem látja sötéten a helyzetet. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

De a gazdaságfejlesztési miniszter az immár a 36 százalékot karistoló éves élelmiszerdrágulás láttán is úgy gondolta, bár az valóban nagyobb Magyarországon a többi ország átlagához képest, az ehhez viszonyított fizetések tekintetében „nem állunk rosszul”.

Abban ugyanakkor megegyezett a véleménye mind a Magyar Nemzeti Bankkal, mind az elemzőkkel, hogy

az infláció a következő hónapokban további nőhet, csak a jövő év elejétől kezdhet csökkenni, igaz, a fogyasztóiár-index így is 10 százalék felett maradhat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!