Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy az MNB már egy-egy hónap vége előtt néhány nappal szinte tökéletesen eltalálja, mekkora is lesz az adott havi infláció. Így volt ez augusztus végén, amikor a 15-16 százalékos sávot jelölte meg Virág Barnabás, s lett aztán a tényadat 15,6 százalék. A most szeptemberi adatnál még precízebb volt a prognózis, a jegybank monetáris politikáért felelős alelnöke által bemondott 19,7-20,5 százalékos sávnak pont a közepén landolt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adat.
Persze jobb lett volna, ha Virág téved, de az esetleges néhány százalékpontos mellétrafálása nem változtatott volna azon, hogy a 20 százalékos lélektani határt egytized százalékponttal átlépő éves pénzromlás sokkoló.
Ugyanilyen értékre, vagyis 20,1 százalékra utoljára csaknem 26 évvel ezelőtt volt példa, 1996 novemberében.
A havi szinten jelentős ugrás borítékolható volt, legfeljebb annak mértéke volt bizonytalan. A végül kijött 4,5 százalékpontos plusz annak tudható be, hogy a rezsicsökkentés módosítása most először került be az adatokba. Csak kapkodjuk a fejünket a háztartási energia 59,2 százalékos egy havi drágulása láttán, amelyhez a vezetékes gáz 121, az áram 28,9 százalékkal járult hozzá. Ezek az augusztus 1-jétől hatályos áremelések miatt már kódolhatók voltak – lapunk is rendre előrevetítette ezt. Az azonban némileg meghökkentő, bár valamelyest ez is várható volt, hogy a tüzifa még az áramnál is nagyobb mértékben, 32,7 százalékkal drágult. Az (energetikai) sort a palackos gáz 14 százalékos áremelkedése zárja.
A piaci üzemanyagárak korábbi emelkedésének másodkörös hatásai is felfelé hajtották az árakat, még ha azokat kismértékben tompíthatta is, hogy szeptemberben csökkent mind a benzin, mind a gázolaj jegyzése.
Ugyanakkor nemcsak a rezsidémon a ludas az infláció szeptemberi megugrásában, hanem az is, hogy a kiskereskedelmi szektorban folytatódott a dinamikus átárazás. Sajnos már az sem új információ, mennyivel többet is kell hónapról hónapra leszurkolni az élelmiszerekért. Azok 35,2 százalékos áremelkedése még így is mellbevágó, még annál is magasabb, mint amennyit laptársunk, a Privátbankár.hu Árkosár-körképe (közel 32 százalék) szeptemberre kimutatott. S ha azt vesszük, hogy a legfrissebb, hétfőn publikált felmérés szerint már majdnem 36 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak az egy évvel korábbiaknál, akkor – a szeptemberihez hasonló különbséget feltételezve –
egy hónap múlva ilyenkor már a 40 százalékot karcoló éves élelmiszer-drágulásról számolhat be a KSH.
Már csak azért is, mert az amúgy is szinte biztosra vehető, hogy inflációs kínjainknak még nincs vége, a következő hónapokban látunk még a szeptemberinél is magasabb számo(ka)t. Azt Virág is előrejelezte a már említett – a jegybanki alapkamatot 125 bázisponttal, 13 százalékra emelő monetáris tanácsi döntést követő – sajtótájékoztatón, hogy az inflációs csúcs teteje december-január környékén várható.
Az már csak játék a számokkal, hogy ez pontosan hol is lehet. Az MNB alelnöke nem tette meg a tétjét, nem úgy az elemzők, ők 22-23 százalék közé lövik be a csúcsot.
Ilyen inflációs adat kapcsán adódik a kérdés, vajon milyen eszközei vannak a kormánynak és a jegybanknak arra, hogy fékezze, vagy megállítsa a fogyasztóiár-index további növekedését. Nos abból, hogy a kormány háborús inflációnak nevezi a mostani pénzromlást, vagyis az árak kilövését egy az egyben a február 24-én kirobbant harci eseményeknek tudja be, az következik, aligha tesz is valamit ellene.
Persze mondhatja, hogy az árstopokkal már megtette a magáét, de ez éppen nem az, amit lépnie kellett volna. Hiszen az üzemanyagárak hatósági korlátozása csak inkább ártani, mint használni látszik, amennyiben a piacinál olcsóbb ár hiányhoz vezethet, minekutána olyan, magyar forgalmi rendszámú gépjárműveket üzemeltető magánszemélyeket is tankolásra buzdít, akik ezt, meglehet, a kedvezmény híján nem tennék meg.
Az élelmiszereknél meg kontraproduktívnak bizonyult az árstop, hiszen azt, hogy a hat kitüntetett terméket – a csirkefarhátat és társait – nem lehet drágítani, a kereskedők a többi terméken hozzák be, méghozzá bőven. Ennek ékes példája, hogy ma már egy 1,5 százalékos tartós tejet 605 forintért is árulnak, szemben az árstopos, 2,8 százalékos társának 225 forintos árával.
Vagyis az árstopok kivezetése már nem dobná meg annyira az inflációt – sőt –, hogy azokat érdemes lenne fenntartani.
Az MNB pedig éppen a Monetáris Tanács legutóbbi, szeptember végi ülésén érzékeltette, hogy kamatemeléssel már nem próbálja meg kezelni az inflációt, egyéb eszközökkel kívánja teljesíteni a jegybanktörvényben rá vonatkozó azon előírást, miszerint el kell érnie az árstabilitást – ez középtávon 3 százalékos inflációt jelent, mely számtól mindkét irányba 1-1 százalékponttal lehet eltérni, tehát felfelé 4 százalékig.
Az, hogy a jegybank megállt a 13 százalékos alapkamatnál, miközben jól tudja, hogy az infláció bőven 20 százalék is lehet még (igaz, az éves átlagos infláció ennél jóval alacsonyabb, kétségtelenül az alapkamat szintjéhez közel tetőzhet), nem nyerhette el a külvilág tetszését. Az uniós pénzek körüli hercehurca mellett ez a megállj is hozzájárulhatott a forintárfolyam zuhanásához, mely során a hazai fizetőeszköz az utóbbi napokban sorra döntögette a negatív rekordokat. Ez a sajnálatos tendencia a szeptemberi inflációs adat közzétele után sem tört meg, a hazai fizetőeszköz kedden az euróval szemben a 430,575-ös, míg a dollárral szemben 443,20-as történelmi mélypontot is megjárta.
