2p

Egy friss rendeletben írták át a határidőt.

Legkorábban 2020 január elsejétől emelkedhet az öregségi teljes nyugdíj legkisebb havi összege - derül ki abból a kormányrendeletből, amely a társadalombiztosítási nyugellátásokra vonatkozó jogszabályokat módosítja a pénteken megjelent Magyar Közlönyben.

Még egy évet biztos várni kell
Még egy évet biztos várni kell

A minimálnyugdíj összege immár bő tíz éve 28 500 forint, ami miatt nyugdíjas szervezetek, továbbá a mindenkori ellenzéki pártok is rendszerint tiltakoznak, mondván, hogy ennyi pénzből képtelenség megélni. És bár igaz, hogy ekkora összeget nem sokan kapnak az országban a teljes ellátásra jogosultak közül - az átlagnyugdíj 2019-ben 134 ezer forint lesz - az egyéb ellátások megállapítása során figyelembe veszik a legkisebb teljes nyugdíj összegét. Ahhoz igazítottan állapítják meg egyebek mellett a közgyógyellátásra való jogosultságot, de a méltányossági nyugdíjemelésnél, illetve az egyszeri segélynél is irányadó szerepe van a nyugdíjminimumnak.

A kormány most arról döntött, hogy 2019 január elsejéről 2020 január elsejéig hosszabbítja meg azt a határidőt, amelyet megelőzően a nyugdíjminimum összege 28 500 forint. Vagyis további egy évig még biztos marad a mostani összeg.

 

A rendeletmódosítással egyben az is eldőlt, hogy az árvaellátás legkisebb összege - amely jelenleg 24 250 forint - szintén leghamarabb 2020-ban változhat, ezt is bebetonozták újabb egy évre. Árvaellátásban az a gyermek részesülhet 16 éves koráig - nappali tagozaton tanuló esetében ennél tovább -, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy haláláig megszerezte a hozzátartozói ellátáshoz szükséges szolgálati időt. Az árvaellátás alapesetben a figyelembe vett nyugdíj 30 százaléka, azzal, hogy a legkisebb összege 24 250 forint. Most már biztos, hogy még egy évig ennyi is marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!