2p

Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A lap hétfői számában a szakember kifejtette: már 66 ezer forintnál is magasabb egy tonna jó minőségű búza ára, a jelenlegi lisztárak viszont csak 56 ezer forintos búzaárat fedeznek. Mivel hónapok óta ennél drágább a kenyérgabona, a malmok 7-10 százalékos áremelésre kényszerülnek.

A liszt előállítási költségeiből a búza beszerzési árára 75-80 százalék jut. Áremelés nélkül nem bírná ki az iparág ezt az évet, ha pedig tovább drágul a búza, április környékén újabb lisztáremelés következhet - jelezte a szakember.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A tervezett mértékű emelés a malomipar átadási áraiban nem  több kilogrammonként 6-7 forintnál - mondta Lakatos Zoltán. Persze a fogyasztói árakban ez ennél nagyobb teher lesz - tette hozzá.

A cégvezető szerint a malomipar alacsony nyereségességének részben az alacsony kapacitáskihasználtságból eredő árverseny az oka. Az iparágban az utóbbi években ugyan folytatódott a koncentráció, de a kapacitáskihasználtság most is körülbelül 50 százalékos.  

A jelenlegi piaci helyzet hátterében alapvetően a hazai és az európai búzatermés áll: a súlyos aszály, majd a tavasz végi, nyár eleji esős periódus sem a termés mennyiségének, sem a minőségének nem tett jót: a mintegy ötmillió tonnányi magyarországi búzatermésből az étkezési minőség általában szokásos 65-70 százalékos aránya 2020-ban 30 százalék körül volt.

Ez a durván 1,5 millió tonna étkezési minőségű gabona is elegendő lenne ahhoz, hogy meglegyen a lisztalapanyag, hiszen a hazai malmoknak 1,2-1,3 millió tonnára van szükségük az őrlésre. Az európai hiány azonban felfokozta az exportkeresletet. Magyarországról évi mintegy 200 ezer tonna liszt megy exportra, ebből 150 ezer Romániába.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!