2p

A PannErgy 201,1 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 38,9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett termelési jelentésben.

A tájékoztatás szerint a kiemelkedő teljesítmény oka az átlagosnál hűvösebb szeptember és a folyamatos beruházás a hatékonyság, az üzembiztonság, illetve a kapacitások növelésére.

A negyedéves tervértéket mintegy 22,9 százalékkal teljesítette felül a vállalat.

A PannEnergy jóval felülteljesítette a terveit. Fotó: Depositphotos
A PannEnergy jóval felülteljesítette a terveit. Fotó: Depositphotos

A cég megerősítette az ide üzleti évre tervezett konszolidált, 3250-3350 millió forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) várható teljesülését. A terv teljesítését, illetve a 2023-ra vonatkozó nyilvános EBITDA-tervet a negyedik negyedéves termelési jelentésben aktualizálják - írja az MTI.

A társaság közölte azt is, hogy elsődleges célja a jelenleg kihasznált feletti jelentős szabad hőkapacitásainak hasznosítása. Megjegyezték, hogy a radikálisan megemelkedett szénhidrogénárak és ellátás bizonytalansága, továbbá a szén-dioxid-kibocsátási kvóta költségei miatt a geotermikus energia versenyképessége tovább nőtt.

A PannErgy Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, pénteki záróáruk 1055 forint volt. A részvény árfolyama az utóbbi egy évben 830 forint és 1150 forint között alakult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!