3p

Tizenkét ország pedig még egyáltalán nem oltott.

Több mint egymilliárd adag koronavírus elleni oltást adtak be világszerte a Covid-19 járvány ellen indított tömeges oltási kampányok decemberi kezdete óta, azaz kevesebb mint öt hónap alatt - áll az AFP francia hírügynökség szombat este készített összesítésében.

A hivatalos forrásokon alapuló számítás szerint ez idő alatt legalább 1 002 938 540 adag vakcinát fecskendeztek be a világ 207 országában és területén. Ennek több mint a felét (58 százalék) három országban adták be: az Egyesült Államokban (225,6 millió), Kínában (216,1 millió) és Indiában (138,4 millió).

Lakosságarányosan azonban Izrael jár az élen, tíz izraeli közül majdnem hatan (54,5 százalék) az oltásnak már mind a két adagját megkapták.

Az élbolyban Izrael mögött olyan országok következnek, mint az Egyesült Királyság, ahol a lakosság 49 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát, valamint az Egyesült Arab Emírségek (több mint 51), az Egyesült Államok (42), Chile (41), Bahrein (38) vagy Uruguay (32 százalékkal).

Az Európai Unióban 128 millió adagot adtak be, és ezzel a lakosság 21 százalékát érték el. A 27-ek bajnokai - Málta (47) és Magyarország (37 százalék) mögött az EU legnépesebb országai az európai átlag felé tendálnak: Franciaország (20,5), Németország (22,6), Olaszország (19,9) és Spanyolország (22,3 százalékkal).

Míg az első 500 millió vakcinát a negyedik hónap végére, március 25-re sikerült beadni, az eredmény megduplázásához már kevesebb, mint egy hónap kellett.

A legtöbb szegény ország csak mostanában tudta megkezdeni az oltakozást - főként a Covax-mechanizmusnak (WHO, Gavi szövetség és Cepi koalíció) révén -, így az immunizáció továbbra is főleg azoknak, a Világbank által "magas jövedelműként" meghatározott országoknak a kiváltsága. Miközben az emberiség alig 16 százaléka él ezekben az országokban, ide koncentrálódott a világon beadott dózisok 47 százaléka.

Az "alacsony jövedelmű" országokra a beadott oltások mindössze 0,2 százaléka jutott. Tizenkét ország még egyáltalán nem oltott: hét afrikai (Tanzánia, Madagaszkár, Burkina Faso, Csád, Burundi, Közép-afrikai Köztársaság, Eritrea), három óceániai (Vanuatu, Szamoa, Kiribati), egy ázsiai (Észak-Korea) és egy karibi (Haiti).

Az AstraZeneca/Oxford által kifejlesztett vakcina a körülötte kialakult viták ellenére a világon a legszélesebb körben elterjedt, mivel az oltó országok és területek háromnegyedében (207-ből legalább 156-ban, azaz 75 százalékukban) alkalmazzák.

Ezzel megelőzi a Pfizer/BioNTech oltóanyagát (amelyet legalább 91 országban használnak, 44 százalék), valamint a Modernát (legalább 46 ország, 22 azázalék), a Sinopharmot (legalább 41 ország, 20 százalék), a Szputnik V-t (legalább 32 ország, 15 százalék) és a Sinovacot is (legalább 21 ország, 10 százalék).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!