3p

Borbély Lénárd, akit 2019-ben több mint 50 százalékos eredménnyel választottak újra Csepel polgármesterévé, nem lehet tagja az újjáalakult kerületi Fidesznek, ahogy Ábel Attila alpolgármester sem. A közösségi médiában mindketten egyértelműen Németh Szilárdot tették felelőssé a szakításért.

Németh Szilárd vezetésével újjáalakult a Fidesz csepeli szervezete, ám két volt tag, Borbély Lénárd csepeli polgármester és Ábel Attila alpolgármester ismételt tagfelvételi kérelmét a párt országos választmányának elnöksége nem fogadta el – olvasható a Fidesz csepeli alapszervezetének Facebook-oldalán. A kerület másik alpolgármestere, Morovik Attila már nem is jelentkezett újra a kormánypárt soraiba, ami a szerda esti közlemény szerint kilépésnek minősül.

„Így ők hárman a továbbiakban nem tagjai a Fidesznek, nem képviselhetik és nem nyilatkozhatnak a Fidesz nevében, nem használhatják a Fidesz jelképeit, nem tagjai a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának, nem tartoznak politikai közösségünkhöz”

– áll a közleményben.

Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere a közösségi médiában közzétett reagálásában egyértelműen a Németh Szilárddal kapcsolatos konfliktust nevezte meg a pártból történt távozásának okaként.

„Ebben a vitában a két legfontosabb kérdés a Kis-Duna-part beépítése volt, a másik a Munkásotthon megőrzése a csepeliek javára”

– írta Borbély Lénárd, aki erről a két beruházásról lapunknak adott interjújában is hosszan beszélt.

Borbély leszögezte, a jobboldali világnézete, a nemzetről, hazáról, családról és az isteni gondviselésről nem változott meg a véleménye és soha nem is fog.

„Nekem mindig is Csepel lesz az első!” – zárta a posztját a Fideszből kizárt polgármester.

A Fideszből ugyancsak távozni kényszerült alpolgármester, Ábel Attila sokkal keményebben fogalmazott ugyancsak a közösségi médiában közzétett bejegyzésében:

„rendkívül méltatlan módon és módszerekkel, Németh Szilárd követelésére ma délután zártak ki a Fideszből”

– írta szerda este, majd megemlíti, „2019-ben nyertük meg a választást a »vörös Csepelen« akkor, amikor még a budai várat is elvesztette a jobboldal, hogy itt még a Fidesz alelnöke is ellenünk harcolt. Életem végéig büszke leszek erre a teljesítményre.”

Németh Szilárd az országgyűlési választások során a Csepelt is magába foglaló Budapest 17. számú választókerületében 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is kikapott az ellenzéki Szabó Szabolcstól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!