A megengedettnél jóval hangosabb az iváncsai akkumulátorgyár, ami éjszakánként gyakran erős, zavaros hangokat ad ki. Molnár Tibor iváncsai polgármester ezért először a gyár vezetéséhez fordult, de miután nem történt semmi, a környezetvédelmi hatóságnál is bejelentést tett – írja a Mérce a település hivatalos Facebook-oldalára hivatkozva.
A fideszes hátterű független polgármester, Molnár Tibor két éve még támogatta a gyár felépítését, azt a település és a vidék nagy lehetőségének nevezte. Akkor ezt írta: "Hosszú előkészítő munka eredménye, hogy az SK Iváncsára érkezik".
Ma már azonban nem olyan elégedett a gyárral:
A polgármester most azt írta: az építkezés kezdete óta tart a zajtól, ezért idén tavasszal zajmérő állomást telepítettek a falu gyárhoz legközelebb eső részére. A mérési adatok szerinte hitelesen bizonyítják, hogy a gyár a jogszabályokban meghatározott szintnél jóval hangosabb.
A zaj miatt megkereste az SK-t, akik azt írták: elnézést kérnek az iváncsaiaktól, és hangszigetelő falak felépítésén dolgoznak. Molnár Tibor szerint ez nem megnyugtató válasz, mára elfogyott a türelem, és naponta fognak küldeni mérési adatokat az engedélyező hatóságnak.
Azt írja: követelni fogják a szabályok betartatását, amíg a zajvédelem tényleg megvalósul.
Iváncsán közel 700 milliárd forintból épített akkumulátorgyárat a koreai SK, az üzem nemrég lett kész, és most kezd lassan gyártani. A gyárban korábban többen rosszul lettek egy vegyi anyag belégzése miatt, és a gyár vezetése azt is elfelejtette bejelenteni, hogy veszélyes anyagokkal fognak dolgozni, emiatt 14 millió forintos büntetést kaptak. A gyár ennek ellenére megkapta a környezethasználati engedélyét.