2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bűncselekmény is történt Bátonyterenyén.

A Népszava közölte a koreai tulajdonban álló SungEel HiTech Hungary Kft. bátonyterenyei üzemében tavaly történt robbanás ügyében zajló nyomozás megállapításait. Ezek szerint

"a káresemény egy, a hatóságokhoz be nem jelentett, engedéllyel nem rendelkező technológia kipróbálása során bekövetkező robbanás volt".

A berendezés 85 eleme tért el a szabályostól, az üzemeltetésére a cégnek nem volt engedélye, sőt a kemencébe engedély nélkül beépített gázégővel elégetett gázt is "ismeretlen módon vételezték".

A baleset után több hónappal a helyszínen vett minták között akadt olyan, amelyben az emberre veszélyes toxikus anyag mennyisége 3,5-szerese volt az egészségügyi határértéknek.

"A fellelt szennyezés mértéke már minimális emberi tevékenység mellett is jelentősen ártalmas, ha belélegzik, míg jelentősebb fizikai munka mellett kiemelt kockázatot jelent"

- olvasható még a dokumentumban.

Az előzetes szakvélemény szerint az üzem működtetésekor megvalósult „a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény, ahogy a foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége is”.

A cég másik, szigetszentmiklósi telephelyével kapcsolatban is súlyos környezetvédelmi aggályok merültek fel, illetve itt volt az a márciusi tűzeset is, amelyben ketten életüket vesztették - ebben az ügyben is nyomoz az ORFK:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG