2p

"Közeleg a megtorló büntetés ideje" - közölte a diktatúra hírügynöksége.

Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett - közölte a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség hétfőn.

A KCNA szerint a fővárosi kiadók és nyomdák ennyi röplapot készítettek el, tükrözve a társadalom minden rétegéhez tartozó emberek haragját és gyűlöletét. A röplapokat különféle eszközökkel, köztük mintegy háromezer léggömbbel szórják szét, amelyek képesek mélyen berepülni Dél-Korea területére.

"Közeleg a megtorló büntetés ideje" - írta a hírügynökség, de nem közölte ennek dátumát.

Szakértők szerint csak napok kérdése a röplapszórás megkezdése, és nincs kizárva, hogy az 1950-53-as koreai háború kitörésének csütörtöki évfordulójához fogják azt időzíteni.

Észak-Korea az elmúlt hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, a múlt héten pedig bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös keszongi összekötő iroda épületét, és katonákat vezényelt korábban kiürített őrhelyekre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe. Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok kampányának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének az országban. A röpcédulákat apró hőlégballonok segítségével szórták szét Észak-Korea felett a déli határ közelében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!