Havonta bruttó 7500 euró fizetést kap Csendes Olivér, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, írja a 24.hu. Vagyis a lap szerint az országmárka alakításáért, valamint Magyarország turisztikai imázsépítéséért és a forgalomösztönzésért felelős, marketing és sales tevékenységet ellátó Visit Hungary feje az első olyan, aki devizában kap fizetést. Ezzel pedig a forint gyengülése miatt jól jár.
Csendes Olivér fizetése a munkába állása óta a forint romlása miatt 100 ezer forinttal emelkedett. A munkáltatója nem árulta el a lapnak, miért euróban állapítják meg a fizetését. Csendes Olivér diplomata családban nevelkedett, gyermekkorát édesapja állomáshelyein töltötte – például Ghánában –, több cikkben is úgy fogalmaznak, hogy „multikulturális neveltetést” kapott. Külföldi iskolákban tanult, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemre járt 2000 és 2005 között, majd 2017-ben kitüntetéssel szerzett MBA-diplomát az Oxfordi Egyetemen. 2022 januárjában felkérték az Österreich Werbung, vagyis az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal digitális és innovációs igazgatójának, 2024 májusában pedig leigazolta a Magyar Turisztikai Ügynökség.