4p

Azt lehetne hinni a sikerjelentések láttán, mintha a magyarok többségének bőven lenne arra pénze, hogy százezreket költsön el a jobbnál jobb szállodákban. Erről nincs szó.

A hazai turisztikai szektorból hónapról hónapra érkező adatok azt a látszatot kelthetik, mintha folyamatosan bővülne a magyar turizmus, pedig gyakorlatilag szinte teljesen értelmetlen éves vagy havi alapon összehasonlítani a turisztikai adatokat. Most például azt közölte a Központi Satisztikai Hivatal (KSH), hogy 2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 16 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

Most elsősorban azért teljesen értelmetlen az összehasonlítgatás, mert idén a húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet is teljes egészében áprilisban volt, tavaly meg nem. Idén márciusban pont fordítva volt a statisztika, azért volt visszaesés, mert tavaly márciusban volt több idejük és szabadságuk utazni a magyaroknak.

A húsvét mindig ünnep a szállodákban is
A húsvét mindig ünnep a szállodákban is
Fotó: Hunguest Hotel

Ennek ellenére a Nemzetgazdasági Minisztérium azt írja: lendületben a magyar turizmus, töretlenül folytatódik a bővülés. Ez alapján úgy tűnhet, mintha a magyarok többségének bőven lenne arra pénze, hogy százezreket költsön el a jobbnál jobb szállodákban. Erről nincs szó: még az ilyen látványos növekedés is mindössze azt jelenti, hogy 683 ezer volt a belföldi vendég száma a szálláshelyeken. Egy 9,5-10 milliós országból 683 ezren pihentek belföldön, arról pedig nincs adat, hogy külföldre mennyien utaztak, de vélhetően összességében legfeljebb egymillió lehetett az itthon vagy külföldön utazgató magyarok száma. Tehát az továbbra is igaz, hogy a magyarok jelentős, döntő többségének nincs pénze utazni, ellenben van egy körülbelül 1-1,5 milliós réteg, aki gyakran és sokat utazik. Arról nincs szó, hogy olyanok is utaznának, akik eddig nem engedhették meg maguknak, hanem a szállodák parkolóiban mindig ugyanazoknak a családoknak az autóit látni.

A másik zavaró tényezőt is sokszor említettük már, ez pedig a turisztikai szálláshelyek száma, ami nem állandó, hanem folyamatosan változik. Tavaly áprilisban 23,1 ezer szálláshely közül lehetett választani, idén áprilisban pedig 25,8 ezer szálláshely közül. Míg a szállodák és a panziók száma nagyjából állandó, addig a magánszálláshelyek össze-vissza vannak nyitva: ha kisüt a nap kinyitnak, ha beborul az ég, akkor bezárnak. 

„Az ágazatot ezzel együtt is ugyanakkor a külföldi forgalom húzza. Áprilisban is kiemelkedő 22,5 és 16,9 százalékos bővülést mutatott a külföldi vendégek, valamint vendégéjszakák száma. A nemzetközi turizmus erősödése mögött hazánk kedvező árfekvése, illetőleg turisztikai vonzereje húzódik meg, amely egyre inkább nem csak a nyári időszakban erősíti a forgalmat”

– vélekedik Molnár Dániel.

Az MGFÜ vezető elemzője szerint a nemzetközi forgalom egyik húzóereje Ázsia volt, az innen érkező vendégek áprilisban is csaknem 41 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken, mint tavaly ilyenkor. A kontinens súlya a vendégéjszakákon belül így megközelítette a 15 százalékot. A bővülést elősegítette a közvetlen repülőjáratok számának jelentős emelkedése. Az áprilisi adatokban a húsvéthatás szerepe szerinte itt kulturális okokból elhanyagolható, amelyet erősít, hogy a megelőző hónapok is hasonló növekedést mutattak.

A külföldieket gyakorlatilag csak Budapest érdekli: az 1,8 millió külföldi vendégéjszakából 1,3 millió a fővároshoz köthető, a második helyezett Balaton ennek a tizede. Nincs olyan vidéki attrakció vagy desztináció, amely tömegével vonzaná a külföldieket. Összességében nagyon kevés az olyan ország, mint Magyarország, ahol ennyire főváros centrikus lenne a turizmus. A hasonló adottságú, tenger nélküli Csehországban is nagyon domináns Prága, de ott azért sokkal bátrabban kimerészkednek a külföldiek a főváros határain kívülre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!