3p

Áprilisban már 10 milliárd forintot kellett kifizetnie az Orbán-kormánynak a különböző munkanélküli ellátásokra. Már hiány van a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban, pedig összességében idén kevesebbet költenek erre a célra, mint 2019-ben.

A Magyar Államkincstár adatai szerint áprilisbanban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból fizetett passzív kiadások összege 10,1 milliárd forint volt. Ez jelentős ugrás, hiszen márciusban még csak 7,6 milliárd forintot kellett kifizetnie az államnak. Ez az előirányzat az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, valamint az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket foglalja magába. Ez a 10,1 milliárd forint kiugróan soknak számít, hiszen tavaly ilyenkor csak 7,2 milliárd forint kiadás terhelte a költségvetést. Pedig Orbán Viktor kormányfő és miniszterei is többször elmondták: nem hisznek a segélyekben.

Palkovics László innovációs miniszter szombaton beszélt arról, hogy a járvány hatásaként jelenleg 170 ezer ember kap munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, de a kormány gazdaságvédelmi akciótervének legfontosabb célkitűzése a munkahelyek védelme, illetve újak teremtése. Ha pedig a versenyszférában nem lehetséges, akkor a közfoglalkoztatásban kínálnak munkalehetőséget, a jelenleg így foglalkoztatott 82 ezres létszámot akár 200 ezerre is lehet növelni.

A Starmunka-program felpörgetésének egyelőre kevés nyoma van: tavaly áprilisig 54 milliárd forint, idén áprilisig viszont csak 46 milliárd forint ment el erre a célra. Összességében pedig 180 helyett már csak 140 milliárdot irányzott elő erre a kormány 2020-ban. Összességében pedig tavaly január-április között 135 milliárd forint kiadása volt a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak, míg idén áprilisig összesen 125,7 milliárd forint, vagyis tavalyhoz képest még mindig 10 milliárd forintos mínuszban van a költségvetésnek ez a része, pedig áprilisban már tetőzött a járvány és rengetegen veszítették el a munkájukat.

Ugyanakkor az állami kiadások növekedését mutatja, hogy összességében már mínuszos a Nemzeti Foglalkoztatási Alap: a bevételi oldalon csak 124,8 milliárd forint szerepel, míg a kiadási oldalon az előbb említett 125,7 milliárd forint. Márciusban ez még másként volt: még 6 milliárd forintos többletet is mutatot: 96,4 milliárd forint bevételből csak 90,7 milliárd forintot fizetett ki márciusban. Itt nem a bevételi oldal volt a sok (a bruttó bérből levont egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék a fő bevétel), hanem a kiadási oldal kevés. Tehát márciusról áprilisra a 6 milliárd forintos többletből közel egymilliárd forintos hiány jött össze.

Lapunk is írt arról, hogy Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közzétette az áprilisra vonatkozó friss munkaerőpiaci adatokat, ami szerint áprilisban már 330 734 nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon. Ez mintegy 50 ezer fővel több a márciusinál. A részletek szerint csak áprilisban 72 ezren jelentkeztek a munkaügyi hivataloknál és kérték regisztrációjukat álláskeresőként. Az álláskeresőkön belül nagyot ugrott az ellátás nélküliek száma, a márciusi 130 ezer után 152 ezren éltek gyakorlatilag a semmiből. Külön említésre méltó, hogy ezzel párhuzamosan a szociális ellátásra jogosultak száma gyakorlatilag stagnál az előző havi 68 ezres szinten. Az álláskeresési járadékra jogosulta száma 28 ezer fővel 110 ezer fölé emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!