2p

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tegnap tette közzé, hogy első körben mely vállalkozók igényelhetnek akár 10 millió forintos kölcsönt, kamatmentesen. A pontosító kérdéseinkre adott válaszokból az is kiderül, a TEÁOR-számokra vonatkozó kikötést hogyan kell értelmezni és kötve van-e árbevétel-minimumhoz az igénylés.

A kormány február elején döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről, melyet 10 évre 10 millió forintig 0 százalékos kamattal vehetnek fel azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, akik a gazdasági újraindítás lehetőségeivel egy kezdő összeg nélkül nem tudnának élni. Ezt a hitelt 3 évig tartó moratóriummal lehet majd igénybe venni.

Most már minden tisztának tűnik. Fotó: depositphotos
Most már minden tisztának tűnik. Fotó: depositphotos

Az ezt szentesítő kormányrendelet hamar megjelent a Magyar Közlönyben, tegnap pedig az MFB azt is közzétette, hogy mely TEÁR-kóddal rendelkezők igényelhetik e kölcsönt.

Még ezután is maradtak azonban fontos részletkérdések, ezért megkértük az MFB-t, hogy tisztázza ezeket. 

Elég, ha a TEÁOR-szám szerepel a tevékenységi körben, vagy ténylegesen folytatni kell ezt a tevékenységet?

MFB: A hitelprogram keretében kölcsönre a meghatározott gazdálkodási formakóddal és TEÁOR szerinti főtevékenységgel rendelkező gazdálkodó szervezetek jogosultak. A TEÁOR (egyéni vállalkozók esetén annak megfelelő ÖVTJ kód) szerinti főtevékenységnek már 2019.01.01-én szerepelnie kell a cégkivonatban, illetve az Egyéni vállalkozói nyilvántartásban, továbbá még a hitelkérelem benyújtásakor is e főtevékenysége kell, hogy legyen a hiteligénylőnek.

Ez tehát azt jelenti, hogy a gyorshitel igénylésének feltétele szigorúbb, mint amelyhez kötötte az Orbán-kormány tavaly tavasszal a KATA-s vállalkozásoknak biztosított könnyítéseket, ez utóbbiak jogosulttá válásához ugyanis nem kellett, hogy a megjelölt tevékenységek valamelyike legyen a fő profil.

Van árbevételi minimum a TEÁOR-hoz kötötten?

A vállalkozás összes árbevételére vonatkozóan van minimumösszeg meghatározva azon rendelkezés alapján, hogy „Az igényelt kölcsön összege nem haladhatja meg a Végső Kedvezményezett 2019. évi teljes (12 hónapos) lezárt üzleti évének árbevételét.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!