5p

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó – a Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a tegnapi kormányülés legújabb döntéseit.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány arra számít, hogy a pünkösdi hétvégén el fogjuk érni az 5 millió beoltottat, a miniszter szerint a vakcináknak köszönhetően sikerült legyőzni a harmadik hullámot, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a járvány még nem ért véget. Mindenkit arra kért, hogy regisztráljon és oltassa be magát – egyebek mellett még 60 ezer Szputnyik, és 240 ezer Pfizer vakcina is rendelkezésre áll a Sinopharm és AstraZeneca oltások mellett. Hozzátette, hogy már azok is oltakozhatnak, akik kevesebb mint három hónapja gyógyultak fel a vírusból.

A kedden meghosszabbított veszélyhelyzettel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy legfeljebb a parlamenti ülésszak kezdete utáni 15. napig tartanák fent, de a kormány szándéka az, hogy már korábban visszaadja a veszélyhelyzeti felhatalmazást. Kiemelte, hogy szükség van olyan kivezető törvényekre, amelyekkel például az okmányok érvényességének kérdését és a hitelmoratóriumot rendezik. További részletek korábbi cikkünkben.

Gulyás Gergely (Forrás: Youtube/M1)
Gulyás Gergely (Forrás: Youtube/M1)

A kormány javaslatokat tett az operatív törzsnek, a részletekről a holnap reggel hatkor tartott ülés után Orbán Viktor ad majd tájékoztatást, ám Gulyás Gergely már elárult néhány részletet – így jövő keddtől megszűnik az ingyenes parkolás, ennek meghosszabbítását nem látta indokoltnak a kormány. Augusztus 31-ig kitolják a hitelmoratórium a hatályát, de a kormányzat hosszabb átmeneti időszakot szeretne.

Gulyás Gergely emellett újságírói kérdésre válaszolva elárulta azt is, hogy a kormány a rendezvények megtartásával kapcsolatban, és a kijárási tilalom megszüntetésére is tett javaslatot, de erről majd az operatív törzs dönt.

A miniszter beszélt arról is, hogy a következő brüsszeli vakcinabeszerzésben Magyarország nem fog részt venni, arra hivatkozva, hogy 2022-ig a keleti vakcinák mellett több mint tízmillió nyugati vakcina áll rendelkezésünkre, arra az esetre, ha szükséges mindenkit újraoltani.

Az oltási folyamat 5 millió felett nagyon le fog lassulni, és talán nagyon optimista becslés mellett 6 millióig lehet eljutni – fogalmazott, hozzátéve, hogy a debreceni oltóanyaggyárral is számolnak majd.

Kérdések

Az újságírói kérdések nyomán Gulyás Gergely ismételten elismételte, hogy az 5 milliós oltottsági szám utáni intézkedéseket Orbán Viktor ismerteti majd az operatív törzs holnapi ülése után, a 6 millió oltott eléréséről egyelőre még nem szeretnének beszélni.

Lapunk kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az egyetemeket irányító alapítványok kuratóriumi tagjai egy kormányváltás esetén saját maguk dönthetnek arról, hogy lemondanak-e, függetlenek, és nem utasíthatóak.

Szintén az Mfor.hu kérdésére válaszolva beszélt arról is, hogy a kormány dolgozik azon, hogy minél több helyre mehessenek a nyaralni induló magyarok, miután az európai zöldkártya egyelőre nem megoldás, a kétoldalú megállapodásoknak köszönhető, hogy már ennyi országba lehet utazni.  

Az ausztriai belépési szabályok kapcsán a miniszter úgy fogalmazott, hogy a hivatalos osztrák közlés és az egészségügyi miniszter közlése eltér egymástól, de Gulyás Gergely reménykedik abban, hogy az osztrákok a nyugati vakcinák mellett az orosz oltást is elfogadják majd. Kitért arra is, hogy volt szó az európai zöld kártyáról is, de a nyugat-európai országokba történő beutazás lehetővé tétele lassabban történik meg, mint kívánatos lenne.

A budapesti Szuperkórház ügyében a miniszter megerősítette, hogy lesz Szuperkórház, az összesen kétéves tervezésből már másfél év már mögöttünk van, ezután az engedélyezett kivitelezési tervezéssel folytatódhat majd a beruházás.

A diplomákhoz szükséges nyelvvizsga-amnesztiával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy egyelőre még nincsen döntés ebben az ügyben, de mindkét oldal álláspontját megértik.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kormány a minimálbér adómentességéről, Gulyás Gergely elmondta, hogy a minimálbért emelni kell, a kormány a gyors, jelentős emelés mellett van, nem az adómentességet támogatják.

A GDP-adattal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy 4,3 százalékkal számolnak továbbra is, de ha elérjük az 5 százalékot, azzal a magyar gazdaság elérhetné a válság előtti szintet.

Az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőknek nincsen joga megtudnia azt, hogy a kezelőorvosok, asszisztensek felvették-e az oltást, mivel ez személyiségi adat, de Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a kormány ennek későbbi megtárgyalásától nem zárkózik el. Hasonló a helyzet a pedagógusok ügyében is.

A miniszterelnökséget vezető miniszter végül beszélt arról is, hogy a védettséget igazoló alkalmazást el fogják fogadni a határokon, ez néhány nap kérdése, jelenleg is folynak az egyeztetések. Az alkalmazás várhatóan tartalmazni fogja a második oltás dátumát is, és esetlegesen más adatokat is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!