4p

Csak novemberben folytatódik másodfokon Gyárfás Tamás büntetőügye, de oda már úgy érkezhet, hogy a jelentős vagyonát és cégét új tulajdonosi struktúrába szervezte át.

Kicsit még bonyolultabb lett Gyárfás Tamás volt cégének tulajdonosi helyzetete. Lapunk írta meg, hogy az egykori médiacsászár, a legendás Nap TV egykori tulajdonosa idén március 8-án a felesége, Gyárfás Tamás Gézáné nevére íratta át az St. Plusz Könyv- és Lapkiadó Adatfeldolgozó és Nyomdaipari Kft. nevű cégét. Éppen egy hónappal korábban, február 8-án derült ki, hogy a Fővárosi Törvényszék hét év fegyházra ítélte Gyárfás Tamás producert, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét. Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolásában bűnsegédként, Portik Tamást felbujtóként elkövetett emberölésben találták bűnösnek. Az ügyben ez az elsőfokú ítélet volt, ami ellen az ügyvédek fellebbeztek, így az nem jogerős.

Azóta annyi történt az St. Plusz Kft.-vel, hogy június 5-e óta már a BlackTrust 49 Kft. tulajdonosa, ami szintén Gyárfásnéhoz tartozik. Plusz információ, hogy ezt a jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg. Erről azt kell tudni, hogy a bizalmi vagyonkezelés a vagyontervezés egyik legjobb eszköze, mert a vagyonban bekövetkező változások jogi szempontból jelentősen magasabb szintű védelemben részesülnek, mint a kötelmi, társasági vagy öröklési jog által biztosított eszközök.

Ez alapvetően egy háromszereplős jogügylet, melynek részvevői a vagyonrendelő, a vagyonkezelő és a kedvezményezett.  Az ügylet lényege, hogy a vagyonrendelő a vagyontárgyaiból létrehoz egy önálló vagyontömeget (kezelt vagyon). A kezelt vagyon ezután teljes mértékben elkülönül a vagyonrendelő és a vagyonkezelő saját vagyonától (még saját adószáma is van - a szerk.), ezáltal védve van mind a vagyonrendelő, mind a vagyonkezelő hitelezőitől, valamint a vagyonkezelő által kezelt más vagyonoktól is

- olvasható a vagyontervezes.hu oldalon. A bizalmi vagyonkezelés valódi haszonélvezői a kedvezményezettek, de maga a vagyonrendelő is lehet kedvezményezett. A leggyakrabban a vagyonrendelő szűk családi körét jelöli meg kedvezményezettként.

A BlackTrust 49 Kft.-t is idén márciusban hozták létre, a cégnévben szereplő 49 arra utalhat, hogy Gyárfás Tamás és felesége is 1949-ben született. A black trust pedig fekete bizalmat jelent.

Gyárfás Tamás ügyében fordulat is lehet
Gyárfás Tamás ügyében fordulat is lehet

Veszteséges cégről van szó, de azért van vagyona. Tavaly 55,3 millió forint bevétele keletkezett a társaságnak, de ez 46 millió forintos veszteséget eredményezett. Ez nagyjából a megszokott működése, hiszen 2022-ben 59 millió forint bevételből is 46,6 millió forintos mínusz lett. Viszont 460 millió forintos eszközállománnyal és 332 millió forintos saját tőkével rendelkezik.  A cégnek ugyan már nem tulajdonosa Gyárfás Tamás, de még ő az ügyvezetője. Ugyanakkor egy új cégvezető is csatlakozott a csapathoz március 8-án, Nagy Orsolya személyében. Annyit tudni még a cégről, hogy ez gyártotta a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) lapját, a kéthavonta print és digitális formátumban is megjelenő Fina Aquatic World Magazine-t (a Magyar Úszószövetségben 1993-2016 között betöltött elnöki tiszte mellett Gyárfás 2013-2017 között a FINA alelnöke volt).

A Fenyő-ügyről legutóbb a kormánypárti Magyar Nemzet írt július 17-én. Fordulatot ígért a Fenyő János médiavállalkozó megöletése miatt zajló büntetőügyben Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás védője. Az ügyvéd Havas Henriknek nyilatkozott erről és elmondta: látókörükbe került három-négy ember, akik részt vettek különböző megbeszéléseken, ahol a valódi felbujtó leleplezte magát és elismerte azt is, hogy nem kevés pénzt juttatott Portik Tamásnak azért, hogy a gyanút róla elterelje. Név ugyan ezzel kapcsolatban nem hangzott el, de a beszélgetésből kikövetkeztethető, hogy Princz Gáborról, a néhai Postabank egykori, 2018 novemberében elhunyt vezéről lehet szó.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg a Margit utca 4. szám alatt, amikor megállt egy piros lámpánál. A feltorlódott kocsisorban várakozó Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. Gyárfás jelenleg bűnügyi felügyeletben van, az országot csak engedéllyel hagyhatja el. A büntetőügy másodfokon várhatóan novemberben folytatódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!