3p

Elismerte az NGM, hogy a kereskedők gyakran lenyelik az áfacsökkentést.

Január és április között a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal nőttek - ismertette mai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. Eközben a nyugdíjasok kosara szerint számolt infláció 2,25 százalékkal emelkedett - számolta ki az mfor.

Többe kerülnek egyes alapvető élelmiszerek
Többe kerülnek egyes alapvető élelmiszerek

A kormány várakozása szerint idén 2,5 százalékos lehet az infláció. Ez egyebek mellett bizonyos élelmiszerek áremelkedésének tudható be. A tojás ára idén áprilisban például 20,5 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest, a tejtermékeké 7,6 százalékkal.

Érdemes felhívni a figyelmet arra - ezt portálunk egyébként többször is megtette, lásd hivatkozásainkat a cikkünk végén -, hogy az elmúlt években végrehajtott áfacsökkentések hatása vagy átmenetinek bizonyult, vagy egyáltalán nem jelent meg a fogyasztói árakban. Mint például a halhús esetében, amelynek áfája idén januárban csökkent 5 százalékra, ehhez képest a most áprilisban feljegyzett árak szinte ugyanakkorák, mint amennyit tavaly áprilisban felírtak a statisztikai hivatal szakemberei.

A nemzetgazdasági tárcánál is felfigyeltek arra, hogy a kereskedők nem engedik át minden esetben a fogyasztónak az adócsökkentést. A napokban Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban leírták, hogy miként gyűrűzött át az áfacsökkentés az árakba. Idézzük:

"Becsléseink szerint az áfacsökkentések nagyobb része megjelent az internet, a sertés és a baromfi fogyasztói árában. A friss tej és a tojás árában az áfacsökkentés körülbelül fele érvényesült, míg az éttermi szolgáltatások körében az áfa kulcs mérséklése nem jelent meg az árakban."

Ha az egyes alapvető élelmiszerek drágulását eredményező folyamatok tartósnak bizonyulnak, akkor előfordulhat, hogy a nyugdíjas infláció az év egészében is magasabb lesz, mint az általános fogyasztóiár-index. Arra azonban kicsi esély van, hogy meghaladja a 3 százalékot, amennyivel év elején emelték a nyugdíjakat. Ha mégis ez történne, akkor az idősek számíthatnának a nyugdíjuk kiegészítésére november táján. Ellenkező esetben marad a prémium és az év végi Erzsébet-utalvány extra juttatásnak.

A KSH tájékoztatása szerint áprilisban a fogyasztói árak 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Egy év leforgása alatt így alakultak az árindexek:

  • Élelmiszerek: 4,2%
  • Szeszes italok, dohányáruk: 6,3%
  • Egyéb cikkek: 1,4%
  • Ruházkodás: 1,3%
  • Háztartási energia: 1,3%
  • Szolgáltatások: 1,0%
  • Tartós fogyasztási cikkek: 1,0%


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!