2p

Hadházy Ákos posztjában azt írja, hiába szeretné megnézni a Magyar Turisztikai Ügynökség drága imázsfilmjét, sehol nem tudja megtenni, mintha szőrén-szálán eltűnt volna.

"Putyin háborúja borzalmas és egyszerűen nem tehetjük meg, hogy az agresszor oroszok gaztetteiről ne beszéljünk. De sajnos ez nem feledtetheti velünk Putyin budapesti helytartójának bűnszervezetét, így muszáj az elkövetkező napokban is posztolnom ezekről" - írja Hadházy Ákos legfrissebb posztjában.

Mint például arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által megrendelt imázsfilmet bárhogy szeretné, sehol nem tudja megnézni.

Mint írja, most már biztosra veszi, hogy nem létezik az a "kreatív imázsfilm", amit 2,3 milliárdért (!) rendelt meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Magyar Turizmus Ügynökségtől, ezelőtt 4 évvel.

Megkérdzete az MTÜ-t, hol tudja megtekinteni a szuperprodukciót és kinek fizették ki ezt a rengeteg pénzt. Először a járványra hivatkozva 45 nap türelmet kértek, majd egy mondatban közölték, hogy ők nem adatkezelők. Hadházy ezek után a megrendelő Kabinetirodához fordult, akik szintén 45 napot kértek, szintén a járványra hivatkozva. 

A kör bezárult, a határidő lejártakor Rogán Antalék azt közölték, hogy nem adatgazdák, tehát nem tudják, hova tűnt el a film. 

Hadházy elképzelhetőnek tartja, hogy a filmet "elfelejtették" megcsinálni, de azt valószínűsíti, hogy kifizetni nem felejtették el. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!