2p

Összetrombitálják a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, találkoznak a munkavállalók, a munkáltatók, és a kormány.

Összeülnek és ismét egyeztetnek a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek és a kormány a minimálbér évközi emelésének lehetőségéről – tudta meg a Napi.hu. A portál cikke szerint a tárgyalások az ügyben még júliusban kezdődtek, a jövő héten tartandó egyeztetésen azonban eldőlhet, számíthatnak-e a legalacsonyabb keresetű munkavállalók még január előtt a keresetük emelkedésére.

A cikk emlékeztet, a minimálbér évközi emelésének lehetőségére az idei évre vonatkozó bérmegállapodás ad lehetőséget, ebben a felek ugyanis azt vállalták, hogyha az akkori előrejelzésektől jelentősen eltér a nemzetgazdaság tényleges jelenlegi helyzete, a megállapodást a újratárgyalják.

Fel kell zárkóztatni a magyar minimálbért? Fotó: Depositphotos
Fel kell zárkóztatni a magyar minimálbért? Fotó: Depositphotos

A szakszervezetek mindezt indokoltnak látják, így egyebek mellett arra hivatkozva tárgyalnák újra a bérmegállapodást, hogy az árak jobban nőttek, mint a minimálbér összege, de úgy vélik, hogy abban az esetben is szükség lenne az emelésre, ha az infláció gyorsabb ütemben csökken az év végéig, mint ahogyan a szakértők várják – teszi hozzá a cikk.

Az évközi béremelést a szakszervezetek elképzelése szerint egyébként úgy kellene végrehajtani, hogy a minimálbérek egész évre vetített emelkedése 2022-höz képest elérje a 18 százalékot.

(Napi.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!