6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Nem tett le az új terminál megépítésről a Budapest Airport, folytatják az egyéb fejlesztéseket is, ezek elérhetik akár az egymilliárd eurót is, de néhány kisebbet elhalasztanak. Mindehhez elegendő a pénzügyi háttér – tudta meg lapunk a Budapest Airport Zrt.-től. Ezzel közvetve cáfolták, hogy készek lennének megválni a repülőtéri üzemeltetéstől, noha az Indotek Group vezetője pár napja még azt mondta, hogy igenis tárgyalnak a magyar cég által vezetett konzorcium vételi ajánlatáról.

A Budapest Airport Zrt. (BA) több mint egy éven át közös munkacsoportban dolgozott a kormányzat által kijelölt szakemberekkel. A mindkét fél által elfogadott fejlesztési terv aláírásra kész. Ebben benne van az új terminálépület megépítése, a repülőtér környezetének és meglévő épületeinek teljes felújítása, egy úgynevezett közlekedési csomópont kialakítása (ahová a tervezett vasúti pálya is befutna), továbbá a parkolási lehetőségek kibővítése. Mindezen fejlesztések összértéke könnyen elérheti a 800 millió vagy akár az 1 milliárd eurót, de akár még ezt is meghaladhatja – közölte érdeklődésünkre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Még az előző vezérigazgató, Jost Lammers egy 2024-ig tartó 700 millió eurós beruházás sorozatot jelentett be. A 2018 eleje és 2020 közepe közötti időszakban három nagy fejlesztési dobásuk volt: elkészült az 1. móló és az új poggyászosztályozó csarnok, valamint átadták a Cargo City-t. Mindez számításaink szerint mintegy 135 millió eurót emésztett fel, vagyis a sorozat nagyobb része még hátra van, s nyilvánvalóan az új terminál viszi el ennek javát. Az összeg természetesen nagyban függ attól, hogy milyen végső műszaki tartalommal töltik meg ezt az ingatlant és addig hogyan alakulnak az építőanyag árak és a munkadíjak.

A BA elismerte ugyanakkor, hogy a járvány miatti súlyos forgalmi csökkenés a fejlesztési és beruházási tervek felülvizsgálatára kényszerítette a céget. Mint közölték: a mostani körülmények között elegendő a kapacitás, az újabb fejlesztéseket a járvány utáni fellendülés és a jövőbeli utasforgalmi igények függvényében fogják megvalósítani. Mint ahogy lapunk is megírta, a BA előrehozott több nagyobb beruházást. Időközben a parkolási kapacitást is bővítették, de a járvány miatt egy jelentős területet már két hónapja zárva tartanak. Ferihegy környékén egyébként súlyos gondjai vannak a magánparkolókat  üzemeltető cégeknek is, gyakorlatilag üresen állnak a telepek vagy csak saját transzfer járműveiket pihentetik ott.

Beruházások Ferihegyen az elmúlt két évben

2019

Novemberben adták át a Cargo City légiáru-kezelő központot. Ezzel a repülőtér teljes cargo kapacitása évi 250 000 tonnára emelkedett. A beruházás értéke eléri az 50 millió eurót.

2020

  • Augusztusban átadták a 11 500 négyzetméteres utasmólót, ami 339 nap alatt készült el, teljes egészében a BA finanszírozta, a beruházás értéke 33 millió euró (11,5 milliárd forint).
  • Júliusban befejeződött a külső poggyászosztályozó csarnok építése is, ezzel bővült a SkyCourt épületben található csomagrendszer. A telepített rendszer számos elemét Magyarországon gyártották.
  • Elkészült a terminálokhoz vezető úton a kétsávos turbokörforgalom, ami az utas-és az áruforgalmat is segíti.
  • Digitális fejlesztéseket hajtottak végre és automata kapukat telepítettek a terminálon belüli utasforgalom és önkiszolgáló poggyászkezelés megkönnyítésére.
  • Jelentősen bővítették a vizesblokkokat a terminálokon.
  • A repülőtéri futópályák és forgalmasabb gurulóutak is felújításon estek át.
  • Bejelentették, hogy új festőhangárt épít a BA a francia Satys Group számára, 2020 végéig kell átadni, a beruházást a BA finanszírozza.

Ezek és a jövőbeni beruházások garantálhatják, hogy európai színvonalon tudják kiszolgálni a járvány elmúltával ismét növekedési pályára álló utasforgalmat. Egyúttal biztonságosan termelni a bevételt, ami vonzó lehet bármilyen befektetőjelöltnek. Ilyen lehet az Indotek Group részvételével (vezetésével) megalakított konzorcium is, amely Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója szerint tárgyal a BA átvételéről, ám ezt a repülőtér üzemeltetője nem erősítette meg.  

A BA pénzügyi háttere masszívnak tűnik, az előző néhány évben folyamatosan nőtt a bevétel és a bevételarányos nyereség is - bár utóbbi 2019-ben az előző évi 57 százalékhoz képest kicsit romlott, 54 százalék volt, de ez nem aggasztó, vagyis nincs szükség pótlólagos forrás bevonására. Az idei üzleti terv cash-flow részét ugyanakkor felülvizsgálták azzal a feltételezéssel, hogy a légitársasági partnerektől származó bevételek három hónapig megszűnnek. De, mint elmondták, még ezzel számolva is megfelelő pénzügyi tartalékokkal rendelkezik a csoport, hogy fedezze az operatív kiadásait.

Ez a három hónap viszont alulbecsült lehet a folytatódó határzár miatt – tesszük hozzá mi. A fix költségek ugyanis gyorsan égetik a készpénzállományt, ami fogyóban van és az ősz sem ígér sok jót e téren.

A vállalat beszámolójában azonban az is látszik, hogy a pénzeszsákban van még az Európai Beruházási Banktól (EIB) felvett 200 millió euró nagyobb része, mert a közelmúltbeli fejlesztésekre csak egy kisebb részt használtak fel. Az ügyletet támogatja az Európai Stratégiai Beruházási Alap is, így a bank a beruházó kockázatainak csökkentésében is jelentős szerepet tud játszani. A beszámoló melléklete szerint a hitelt több részletben kell visszafizetni 2024 és 2032 között.

A kieső utasforgalom miatti bevételcsökkenésre hivatkozva közel hatszáz fős elbocsátást jelentett be a vállalat. Ezt további elbocsátás is követheti, ha a tél végéig nem sikerül visszatornászni a bevételi számokat legalább a nyári hónapokban elért szintre.

Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az építési engedélyétől megfosztott hatszintes parkolóház sorsa, azt mondták: ennek az ingatlannak a megépítése része annak a hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyen a Budapest Airport és a magyar kormányzat közösen dolgozott. Vagyis a mostani állás szerint lesz parkolóház, csak nem ott és nem akkor, amikor eredetileg tervezték. Helyén egy közlekedési csomópontot alakítanak ki a busszal, minibusszal és taxival érkezők számára, a vasútállomás pedig e tervezett központ mellé, új helyszínre kerülne.

A BA szerencséjére az utasforgalommal ellentétben a légi áruszállítás stabil volt az elmúlt hónapokban. Sőt, új cargo cégek jelentek meg, az ázsiai vállalatok most is nagy érdeklődést mutatnak, ezért – ugyan a meglévő kapacitások a következő pár évre elegendőek - a forgalom és a piaci igények erősödése esetén a bővítés egy lehetséges opció; a BA ezzel már a tervezéskor kalkulált.

Az üzemeltető cég arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Cargo City-t bevonták a járvány elleni küzdelemben fontos egészségügyi szállítmányok elosztásába. Az új központ már korábban megkezdte a felkészülést a majdani vakcina szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására. Az oltáslogisztikai munkacsoport első találkozóját a múlt héten tartották a hatóságok, légiáruszállítási és földi kiszolgáló vállalatok és más logisztikai szakértők részvételével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!