3p

A COVID-19 alapjaiban forgatta fel a mindennapjainkat, megváltoztatva munkahelyi szokásainkat is az eltelt több mint egy évben - de mihez kezdjenek azok, akik úgy érzik, lassan itt az ideje annak, hogy újratárgyalják a bérezésüket?

A cikk eredetileg laptársunk, a Piac & Profit oldalán jelent meg. 

A mai világban egyértelműen egyre több dolgozó fut neki annak, hogy fizetésemelést kérjen, sokszor mereven ragaszkodva egy előre eltervezett „szövegkönyvhöz” – a menedzsmentoktató Deborah Kolb szerint ez a járvány idején azonban egyáltalán nem jó taktika.

A világ megváltozott, és a pandémia idején csak korlátozottan lehet alkudozni, így a szakember azt tanácsolja, hogy a nagyobb megbecsülésre vágyó munkavállalók ne csak a fizetésben gondolkodjanak – adott esetben a napi munkaórák, a meetingek száma, vagy éppen egy-egy extra szabadnap is az alku tárgyát képezheti. Sőt, egyes juttatásokról is lehet egyezkedni – legyen szó akár egészségbiztosításról, vagy éppen lakhatási támogatásról.

Abban az esetben, ha éppen egy új munkahelyen kezdenél, és újratárgyalnád a feltételeket, felvetheted az aláírási bónusz lehetőségét is – ezt a tévhitekkel ellentétben nemcsak felsővezetők kapják, például kamionsofőrök esetében is előfordul ilyen pluszpénz – tette hozzá Kolb.

Diplomáciai érzék nélkül nem fog menni az egyezkedés sem

A Korn Ferry karriertanácsadója, Josh Daniel szerint az alkudozás legfontosabb pontját olyan alapvető dolgok jelentik, mint a megbecsültség, szimpátia és a kommunikációs stílus – semmiképpen sem jó ötlet ellenfélként kezelni a tárgyalófelet.

A tanácsadó a fizetésemelés és pluszjuttatások kérésére készülő munkavállalóknak emellett mindig azt javasolja, hogy lelkesen, a keménykedős ultimátumok elkerülésével vágjanak bele az egyezkedésbe.

Hogyan kérjünk többet? Tippek a pandémia időszakában

Ne csak pénzben gondolkodjunk!

Ha a fizetésemelés nem megvalósítható, akkor sem kell kétségbe esni – tízből kilencszer a munkáltatók nyitottak „egyéb megállapodásokra”, legyen szó akár a munkaidő módosításáról, extra szabadnapokról, vagy éppenséggel egyéb juttatásokról is – mondta Kathleen Steffey, a toborzással foglalkozó Naviga cég alapítója.

Tükörképes technikák

Ebben a szövegkörnyezetben mindez azt takarja, hogy hasonló megbeszélések során illeszkedni kell a másik fél energiaszintjéhez és hangvételéhez – ez kulcsfontosságú lehet a sikeres alkukötéshez.

Josh Daniel a videohívások esetében azt tanácsolja, hogy szélesebben gesztikuláljunk a megszokottnál, jobban átadva az érzelmeket, így jó ötlet a megszokottnál kicsit távolabb ülni a kamerától.

Készülj fel!

A legtöbb cég alapvető adatai elérhetőek nyilvánosan, és több fizetés-összehasonlító oldal is létezik (pl. Glassdoor vagy a Fizetesek.hu), amelyek annak ellenére, hogy névtelen véleményeket tartalmaznak, jó információt nyújthatnak arról, pontosan milyen fizetési szintben érdemes gondolkoznunk egy-egy pozíció, munkakör eseten.

Késleltess!

A járvány idején különösen könnyedén előfordulhat, hogy egyszerűen nem megfelelő a szituáció a fizetésemelés kéréséhez, és a cégvezetés annak ellenére sem tud többet adni, hogy egyébként hajlandóság mutatkozna rá. Ebben az esetben jó ötlet egy késleltetésről megállapodni – például pár hónapos határidővel visszatérni a kérdésre.

(WSJ)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!