2p

A FED kész emelni a kamatot.

A gazdasági növekedés ütemének fennmaradása esetére további kamatemelések nagy valószínűségét jelezte a jegybanki konferencián tartott beszédében az amerikai Fed elnöke.

Donald Trump amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök

Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke a fejlett országok jegybankárainak a wyomingi Jackson Hole üdülőhelyen rendezett évi rendes monetáris konferencián tartott beszédében jelezte, hogy a Fed monetáris szigorításainak folytatódására lehet számítani, amennyiben az Egyesült Államok gazdaságának növekedése továbbra is erősnek bizonyul.

Rámutatott ugyanakkor, hogy az inflációs ráta már megközelítette a Fed "két százalék közeli" célját és semmi jelét nem mutatja annak, hogy a cél fölé emelkedne. Ebből pedig az következik, hogy nem lesz szükség a kamatemelési pálya megemelésére. A Fed a jövő hónapban tartja legközelebbi monetáris politikai ülését, ahol a kialakult piaci konszenzus szerint az irányadó dollárkamat-sáv újabb emeléséről dönt.

Jerome Powell hangsúlyozta: a Fed tisztában van azzal a kötelességével, hogy meg kell találnia az egyensúlyt beavatkozási mandátumában a foglalkoztatás maximalizálása és az áremelkedés mértékének stabilizálása között. Véleménye szerint a fokozatos megközelítés adja a túl gyors kamatemelések és ezáltal a "növekedés megrövidítése", illetve a túl lassú szigorítás és ezáltal a gazdaság túlfűtötté válásának a kockázata közötti navigáció legjobb módját.

"A kollégáimmal együtt szoros figyelemmel követjük az eseményeket" - fogalmazott a Fed elnöke, megjegyezve, hogy "mindent meg is teszünk amit monetáris politikával meg lehet tenni a gazdasági növekedési ütem és a magas foglalkozatás fenntartása, valamint az infláció két százalék közelében tartása érdekében".

Jerome Powell nem tett említést beszédében Donald Trump legutóbbi megjegyzéséről, miszerint "nem rajong" a Fed kamatemeléseiért. Az elnök véleménye szerint a magas dollárkamat a hitelfelvételi lehetőségek szűkítésével hátráltatja azt a gazdasági növekedést, amit ő a maga részéről az adóterhek tavalyi csökkentésével, a szabályozási rendszer lazításával és a kereskedelmi egyezmények újratárgyalásával is támogatni kívánt. A Fed elnöke nem hozta fel beszédében az Egyesült Államok és főbb kereskedelmi partnerei között egyre élesedő szembenállást sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!