3p

Az amerikai jegybanknak megfelelő testület nyíltpiaci bizottsága vélekedett így az augusztus elsején zárult kamatdöntő ülésen, melynek jegyzőkönyvét most hozták nyilvánosságra.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete hamarosan bekövetkező további kamatemelésekről és a globális kereskedelmi háború esetleges negatív hatásairól is tárgyalt - derült ki a nyíltpiaci bizottság (FOMC) augusztus elsején zárult kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

A dokumentum szerint a döntéshozók a legutóbbi kamatdöntő ülésen hamarosan bekövetkező további kamatemelésekről is tárgyaltak. Mindazonáltal a jegyzőkönyv szerint a bizottság utalt a kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatos növekvő aggodalmakra és a konfliktusok eszkalálódásának esetleges negatív gazdasági hatásaira is.

A nyíltpiaci bizottság legutóbb a júniusi ülésen, idén immár másodjára, illetve 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta hetedik alkalommal megemelte az irányadó dollárkamatot. Az emelés a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázispont volt. Az irányadó kamatsáv így 1,75-2,00 százalék lett.

A nyíltpiaci bizottság legutóbbi, augusztus elsején zárult kétnapos ülésén a FOMC egyhangúlag döntött a kamatok változatlanul hagyása mellett. A döntés indoklásában azonban a gazdasági növekedési kilátásokról alkotott optimistább megítélésével a kamatok további emelésére tett egyértelmű jelzést. A Fed úgy látja, hogy a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások is "erőteljes mértékben" növekednek. 

A Fed korábbi döntéseit követően közöltek szerint a monetáris döntéshozók arra számítanak, hogy idén még két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelhetik a kamatot. Idén legnagyobb valószínűséggel szeptemberben és decemberben hajthat végre újabb 25 bázispontos emelést a Federal Reserve. A döntéshozók által tett eddigi jelzések alapján az év végére 2,4 százalékos átlagos irányadó kamatszint várható.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést, és felpörgesse az inflációt.     Randy Frederick, a Charles Schwab vezető közgazdásza a Reutersnek nyilatkozva elmondta: a jegyzőkönyvben közöltek nem térnek el az elemzői várakozásoktól, a következő kamatemelés szeptemberben történhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!