2019. november 6. 14:07
mfor.hu

A Nemzetközi Valutaalap megerősítette a magyar GDP-növekedési és inflációs előrejelzését.

Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.

Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 4,6 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalék után.

Az adat megegyezik az IMF októberi becslésével, amikor egy százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését a tavaszi várakozásához viszonyítva. Az IMF adatai szerint 5,1 százalékos gazdasági növekedésével idén csak Málta előzheti meg Magyarországot.

Az IMF szerint a magyar gazdaság jövőre 3,3 százalékkal bővül. Ez szintén megegyezik az októberi előrejelzéssel, ami 0,6 százalékponttal múlta felül a tavaszi becslést.

Az IMF honlapján megjelent előrejelzése szerint 2021-ben 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság.

Az IMF szerdán megerősítette Magyarországra vonatkozó  inflációs előrejelzését is.

Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet.

Tavaszi prognózisában az IMF az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett.

Az IMF 2021-re 3,3 százalékos inflációval számol Magyarországon.

Az euróövezetben az idei átlagos infláció 1,2 százalék, jövőre 1,4 százalék, 2021-ben 1,5 százalék lesz az IMF becslése szerint.

A GKI Gazdaságkutató hétfői előrejelzése ugyanakkor kevésbé lelkesítő. Szerintük a GDP idén visszafogottabban, csak 4,3 százalékkal nő, jövőre pedig ugyancsak szerényebb, 2,7 százalékos növekedést jósolnak. A kormány ezzel szemben az IMF-fel ért egyet, ők is 4,6 százalékos GDP-növekedéssel számolnak 2019-re.

Az euróövezetben továbbra is lassulásra számítanak

Az IMF szerdán azt az októberi előrejelzését is megerősítette, hogy lassul az euróövezet gazdasági bővülése, különösen a kereskedelem és a feldolgozóipar teljesítményének mérséklődése miatt. Európa térségeinek többségében a növekedés lassulását elsősorban külső tényezők váltják ki. Ezzel együtt már jelentkeznek a belső kereslet mérséklődésének első jelei is, így például a beruházások területén. A szolgáltatások és a belső fogyasztás helyzete azonban egyelőre stabil, részben annak a hatására, hogy a foglalkoztatás kedvezően alakul.

Októberi prognózisához hasonlóan az IMF továbbra is azzal számol, hogy az euróövezet GDP-növekedése a 2018-as 1,9 százalék után az idén 1,2 százalék, jövőre pedig 1,4 százalék lesz. Ez az előző, júliusi prognózishoz képest az idei évre 0,1 százalékponttal, 2020-ra pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb. Az IMF 2020-hoz hasonlóan 2021-ben is 1,4 százalékos GDP-növekedést becsül az euróövezetben.

A német gazdaság az idén 0,5 százalékkal, jövőre pedig 1,2 százalékkal nőhet az IMF szerint. Ez szintén megegyezik az októberi előrejelzésével, ami júliusi prognózisnál 0,2 százalékponttal, illetve 0,5 százalékponttal rosszabb. Az IMF 2021-ben 1,4 százalékos német GDP-növekedést vár.

A Nemzetközi Valutaalap októberi előrejelzését megerősítve azzal számol, hogy a brit gazdaság idén 1,2 százalékkal, 2020-ban 1,4 százalékkal nő. Októberben a júliusi prognózishoz képest az IMF 0,1 százalékponttal rontotta idei évre vonatkozó várakozását. 2021-ben 1,5 százalék brit GDP-növekedést vár az IMF.

Az IMF becslése szerint a tavalyi 0,9 százalék növekedés után idén stagnál az olasz gazdaság, ami jövőre 0,5 százalékkal, a rákövetkező évben pedig 0,8 százalékkal nő.

Az euróövezet inflációs előrejelzésén sem változtatott legújabb becslésében az IMF: a tavalyi 1,8 százalék után idén 1,2 százalék, jövőre pedig 1,4 százalék várható, ami 2021-ben 1,5 százalék lehet.

(via MTI)

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!