2p

Az oktatási és az egészségügyi intézményeknek nyújtott támogatás is számítson bele a cégek társasági adó (tao) kedvezményébe - javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke pénteken.

Vajda Zoltán a szocialista párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón ismertette a jövő évi adótörvényekhez benyújtott MSZP-s módosító indítványokat, kezdeményezve azt, hogy a tao-kedvezményt a cégek ne csupán látványcsapatsportok, hanem köznevelési, felsőoktatási, valamint egészségügyi intézmények támogatása esetén is igénybe tudják venni.

Hozzátette: az intézmények ezeket a forrásokat felhasználhatnák infrastruktúrafejlesztésre, -működtetésre, eszközök beszerzésére, vagy a munkatársak fizetésének kiegészítésére. Az ellenzéki képviselő közölte, azt is javasolják, hogy az egyetemes villamosenergia- és földgázszolgáltatás általános forgalmi adó kulcsa 27-ről 5 százalékra csökkenjen, ez egy családnak akár százezer forint megtakarítást is jelenthetne csak a fűtési szezonban.

Jól jönne a kórházaknak is a pluszpénz. Fotó: Depositphotos
Jól jönne a kórházaknak is a pluszpénz. Fotó: Depositphotos

Vajda Zoltán elmondta, az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen az alacsony fizetések adója, mivel ma Magyarországon kétmillióan élnek a létminimum alatt. Értékelése szerint a kormány adócsomagjában semmi olyan nincs, ami segítené a nehéz helyzetbe került családokat, vállalkozásokat. Hozzátette: nagy figyelmet szenteltek a fideszes vagyonkezelő alapítványoknak, hiszen több kormányzati javaslat is könnyítést tartalmaz számukra.

Azon véleményének is hangot adott, hogy a kormány nem fogja - a várhatóan december 7-ig ülésező - Országgyűlésnek beterjeszteni az új 2023-as költségvetést, a módosítást majd rendeletekkel oldja meg decemberben, a két ünnep között. Ha nincs takargatnivalója a kormánynak, akkor terjessze a parlament elé a jövő évi büdzsé módosítását - sürgette. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!