2p

Tehetős főszponzort talált magának az Ismerős Arcok nevű zenekar: a Szerencsejáték Zrt. 25 millió forinttal támogatta meg a Nélküled című dallal befutott bandát.

Míg a koronavírus-járvány miatt sok együttes került komoly gondba, a kormány egyik kedvenc zenekarának valamivel könnyebb lehet a helyzete, mert az állami Szerencsejáték Zrt. leánycégének, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatási listáján az Ismerős Arcok zenekar mögött álló cég, a Hangos Szó Kft. is szerepel. A szponzori szerződést december 17-én kötötték meg és 25 millió forintot kapott az együttes basszusgitárosának, Galambos Nándornak a tulajdonában lévő cég.

Az Ismerős Arcok akkor vált országosan ismertté, amikor a Puskás Aréna avatóján is elhangzott a Nélküled című daluk. Közéleti vita volt arról, hogy a dalra ugyanúgy fel kell-e állni, mint a Himnuszra. Mindenesetre kevés együttes mondhatja el magáról, hogy állami szponzora is van. Nem is titkolják el, weboldalukon is a támogatók között szerepel a Szerencsejáték Zrt.

A Hangos Szó Kft. egyre jobban pörög: 2015-ben még veszteségesek voltak, 2018-ban már közel 61 milliós forgalom után 3,5 millió forintos profit jött össze. Tavaly ünnepelték a 20 éves fennállásukat, és például a zalaegerszegi koncertjüket a szerencsecég mellett az MVM is szponzorálta.

A támogatottak listáján amúgy a Szövetség a Nemzetért Alapítvány is szerepel 60 millió forinttal. Az alapítvány felelt a fideszes polgári körök fenntartásáért, ők üzemeltetik a Polgárok Házát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!